|
ASZTALITENISZ |
|
Fejér Megyei asztalitenisz Diákolimpia 2016.
Beszámoló, eredmények.
2016/2017.
A Fejér Megyei asztalitenisz Diákolimpia megyei döntőjére 2016. 12. 10-én 9 órai kezdet-tel, Csákvárott, a Terstyánszky Ödön Sportkomplexumban került sor.
A versenyen a megye 8 helységének 20 iskolájából 56 egyéni versenyző és 15 csapat indult.
Kiváló körülmények között, sportszerű küzdelmeknek lehettek tanúi a kísérők, szurkolók.
Kritikaként meg kell említeni, hogy néhány esetben, a versenyzők valós korának nem megfelelő korcsoportba történő nevezése miatt, meg kellett tagadni az adott diák indulását.
Az országos döntőbe / 2017. 02. 17-19. Karcag / jutott versenyzők és csapatok:
Leányok:
I-II. korcsoport:
Nagy Enikő Polgárdi, Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Dolgozók Szak-
középiskolája.
III-IV. korcsoport:
Jankus Dóra Csákvár. Esterházy Móricz Általános Iskola.
V-VI. korcsoport:
Szakács Rebeka Székesfehérvár, Vasvári Pál Gimnázium.
I-II. korcsoport csapat:
Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros.
Barna Bettina, Schneider Tamara. Jámbor Zsófi
III-IV. korcsoport csapat:
Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Dolgozók Szakközépiskolája, Polgárdi.
Ladi Nikolett, Didics Fanni, Szabó Alexandra.
Fiúk:
I-II. korcsoport:
Kővári Adrián Dunaújváros, Móricz Zsigmond Általános Iskola.
III-IV. korcsoport:
Sós Roland Dunaújváros, Vasvári Pál Általános Iskola.
V-VI. korcsoport:
Búzás Ádám Sárbogárd, Petőfi Sándor Gimnázium.
I-II. korcsoport csapat:
Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros.
Kővári Adrián,Szabó Bence, Jelinek Raven.
III-IV. korcsoport csapat.
Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár.
Kiss Tamás,Volsik Marcell, Mayer Dávid Gergő.
Részletes eredmények:
I-II. korcsoport:
Leány egyes:/ 8 induló /
1. Nagy Enikő Széchenyl István Általános Iskola és Zeneiskola, Polgárdi.
2. Barna Bettina Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
3. Farkas Vivie Széchenyi István Átalános Iskola és Zeneiskola. Polgárdi
3. Bokodi Zsuzsa Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
5. Schneider Tamara Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
6. Szakács Noémi Esterházy Móric Általános iskola, Csákvár
7. Jámbor Zsófia Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
8. László Kinga Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
Fiú egyes:/ 8 induló /
1. Kővári Adrián Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
2. Jakab Dávid Táncsics Mihály Általános iskola, Székesfehérvár
3. Pigler Roland Hétvezér Általános Iskola, Székesfehérvár
3. Druhapolcsik János Kossuth Lajos Általános Iskola Szabadegyháza
5. Szabó Bence Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
6. Jelinek Raven Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
7. Szentkereszti Balázs Esterházy Móric Általános iskola, Csákvár
8. Györök Márton Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
Leány csapat:/ 2 induló /
1. Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
2. Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
Fiú csapat:/ 2 induló /
1. Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
2. Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
III. korcsoport:
Leány egyes:/ 7 induló /
1. Ladi Nikolett Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Polgárdi
2. Bokodi Zsófia Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
3. Didics Fanni Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Polgárdi
3. Juhász Dóra Tia Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros
5. Szabó Alexandra Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Polgárdi
6. Takács Nikolett Radnóti Miklós Általános Iskola, Mór
7. Csernus Csenge Széchenyi István Általános iskola és Zeneiskola, Polgárdi
fiú egyes:/ 10 induló /
1. Sós Roland Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros
2. Varga Tamás Zentai úti Általános Iskola, Székesfehérvár
3. Volsik Marcell Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár
3. Fülöp Dániel Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros
5. Somogyi István Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros
6. Bolla János Kossuth Lajos Általános Iskola, Szabadegyháza
7. Szakács Szilveszter II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Székesfehérvár
8. Tihanyi Máté Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
IV. korcsoport:
leány egyes:/ 2 induló /
1. Jankus Dóra Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
2. Luncz Karina Táncsics Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár
fiú egyes:/ 11 induló /
1. Pataki Máté Hétvezér Általános Iskola, Székesfehérvár
2. Horváth Tibor Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár
3. Galló Gábor Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
3. Bártfai Szabolcs Kossuth Lajos Általános Iskola, Szabadegyháza
5. Jesztrebi Gergő Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
6. Kiss Tamás Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár
7. Fekete Milán Kossuth Lajos Általános Iskola, Szabadegyháza
8. Somogyi Károly Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Polgárdi
Ki-ki mérkőzés az országos döntőbe jutásért:
Ladi Nikolett / III. k.cs. / - Jankus Dóra / IV. k.cs. / 1- 3
Sós Roland / III. k.cs. /– Pataki Máté / IV. k.cs. / 3 – 2
III – IV. korcsoport csapat:
Leány:/ 2 induló /
1. Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola, Polgárdi
/ Ladi Nikolett, Didics Fanni, Szabó Alexandra /
2. Esterházy Móric Általános Iskola, Csákvár
/J ankus Dóra, Bokodi Zsófia, Zolnai Krisztina /
Fiú: / 7 induló /
1. Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár
/ Kiss Tamás, Volsik Marcell, Mayer Dávid Gergő /
2. Kossuth Lajos Általános Iskola, Szabadegyháza
/Szlupa, Bártfai Szabolcs, Fekete Milán /
3. Vasvári Pál Általános Iskola I., Dunaújváros
/ Sós Roland, Fülöp Dániel, Somogyi István /
3. Esterháziy Móric Általános Iskola, Csákvár
/ Galló Gábor, Jesztrebi Gergő, Tóth Zsombor /
5. Dózsa György Általános Iskola, Dunaújváros
/ Bozai Martin, Demeter János,Tóth Márk /
6. Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
/ Tihanyi Máté, Horváth Tamás, Bójás Bence /
7. Vasvári Pál Általános Iskola II., Dunaújváros
/ Terebessy Olivér, fehérvári Raul, Cetli Armand /
V- VI. korcsoport:
Leány egyes:/ 3 induló /
1. Szakács Rebeka Vasvári Pál Gimnázium, Székesfehérvár
2. Jakab Szidónia Táncsics Mihály Gimnázium, Mór
3. Pálfi Tímea Deák Ferenc Ker. és Vendéglátó Szakképző Iskola, Székesfehérvár
Fiú egyes:/ /5 induló /
1. Búzás Ádám Petőfi Sándor Gimnázium, Sárbogárd
2. Kreizinger Máté SzC gr. Széchenyi István Műszak Szakgimnázium, Székesfehérvár
3. Zádori Dávid SzC Árpád Szakgimnázuim, Székesfehérvár
3. Gorbai Benedek SzC gr. Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium, Székesfehérvár
5. Milankovics Milán Ernő,Comenius Két Tannyelvű Gimnázium, Székesfehérvár
Fiú csapat: / 2 induló /
1. Comenius Két Tannyelvű Gimnázium I. Székesfehérvár
/ Li Xiao Bo, Milankovics Milán Ernő, Vitéz Móré Gergő /
2. Comenius Két Tannyelvű Gimnázium II., Székesfehérvár
/Tóth Benedek Márton, Gyügyi Martin Dénes, Tamás Lóránt /
Székesfehérvár. 2016. 12. 15.
Volsik János s.k.
a versenybíróság döntnöke
|
|
|