Atlétika ATLÉTIKA
Pályabajnokságok
vissza nyomtatás

eredmények

Atlétika diákolimpia
I. korcsoport megyei döntő versenykiírása

Egyéni összetett- és csapat verseny

A verseny célja: A korosztálynak megfelelő korú tanulók részére versenyalkalom biztosítása. Az atlétika sportág megszerettetése.

A verseny ideje: 2007. május 17. csütörtök 13.00-tól

A verseny helyszíne: Székesfehérvár, Sóstói Stadion új atlétika pályája

Nevezés legkésőbb május 10-ig! Mivel ebben a korcsoportban nincs felmenő verseny, így a körzetvezetők jelezzék a megadott határidőig a továbbjutó csapatokat és egyéni indulókat a szövetség email címére!

A verseny résztvevői:

- A városi/körzeti verseny első helyezett fiú és lány csapata, valamint a fiú és lány egyéni összetett verseny győztesei. (Amennyiben az egyéni győztes a győztes csapat tagja is, az egyéni összetett verseny második helyezettje jut tovább. Ha ő is a győztes csapat tagja, kérni lehet a harmadik helyezett meghívását, ha eredménye megközelíti a győztesekét.)
- A körzeti versenyen az atlétikai szabálykönyv szerint kötelesek eldönteni pontegyenlőség esetén, hogy ki az első helyezett csapat a versenyen. Holtverseny nincs!
- Városi/körzeti versenyek megrendezése nélkül csapatok nem juthatnak a megyei döntőbe.
- Csapatlétszám: 6 fő (az öt legjobb versenyző eredménye számít)
- A csapat tagjai azok az I. korcsoportos (1998-ban vagy később született) tanulók, akik érvényes diákigazolvánnyal és érvényes orvosi igazolással rendelkeznek.
A körzetvezetők jelezzék a szövetségnek azt is, ha valamelyik győztes csapat nem vesz részt a megyei döntőn. Ebben az esetben helyette más körzetből lehetőségünk van csapatot meghívni a megyei versenyre.

 Meghívás: Lehetőség van a győztes csapatokon kívül plusz csapatok meghívási kérelmére, amely kérelmet a szövetség részére kell írásban megküldeni úgy,hogy a kérelem legkésőbb egy héttel a megyei döntő előtt a szövetséghez megérkezzen. A kérelembe az eredményeket bele kell írni.
Később érkező kérelmeket nem tudunk figyelembe venni!
A beérkezett versenyeredmények alapján döntjük el, hogy melyik az a legfeljebb plusz legjobb két megyei összesített eredményt elérő iskolai csapat, akiket meghívunk a megyei döntőre.
Ennek értelmében a megyei döntőt maximum 10 lány- és 10 fiú csapattal rendezzük meg.

Díjazás:

I-III. helyezett fiú és lány csapat érmet és oklevelet kap.
IV-VIII(-X.) helyezett fiú és lány csapat oklevelet kap.
I-III. helyezett egyéni összetett fiú és lány versenyző érmet kap.

Csapat- és egyéni összetett verseny versenyszámai:

40 m
4x50m szembeváltó
Kislabdahajítás (plastoball)

Egyebek:

-Az MDSZ tanévre érvényes rendelkezése szerint.
-A versenykiírásban nem szereplő valamennyi szakmai kérdésben a MASZ versenyszabályai érvényesek.
-Elveszett tárgyakért, felszerelésért semmiféle felelősséget nem vállalunk.
-Az új atlétikai pályán kerítésen belül csak a résztvevő egyéni és csapatversenyzők tartózkodhatnak egy csapatvezető irányításával.
-Holtverseny nincs!

A holtverseny eldöntése:
-Egyéni összetett versenyen: az a győztes, aki több versenyszámban ért el magasabb pontszámot. Ha ez nem dönti el a holtversenyt, akkor az a győztes, aki a versenyszámok közül valamelyikben a legmagasabb pontszámot érte el. Ha ez sem dönt, akkor meg kell nézni a második legmagasabb pontszámot, és így tovább.
-Összetett csapatversenyen: a csapat utolsó tagjának (utolsó előtti, stb.) eredménye dönt. A magasabb pontszámmal rendelkező utolsó csapattag csapata kerül előbbre.


Atlétika diákolimpia
II. korcsoport megyei döntő versenykiírása

Egyéni összetett- és csapat verseny

 

A verseny célja: A korosztálynak megfelelő korú tanulók részére versenyalkalom biztosítása. A legjobb eredményt elérők számára az országos bajnokságon való részvétel biztosítása. Az atlétika sportág megszerettetése.

A verseny ideje: 2007. május 17. csütörtök 15.00-tól

A verseny helyszíne: Székesfehérvár, Sóstói Stadion új atlétika pályája

Nevezés interneten legkésőbb május 10-ig! Kizárólag azoknak az országos döntőre továbbjutó versenyzőknek a nevezését fogjuk továbbítani, akik a nevezésüket fenti határidőig megtették az interneten.

A verseny résztvevői:

- A városi/körzeti verseny első helyezett fiú és lány csapata, valamint a fiú és lány egyéni összetett verseny győztesei. (Amennyiben az egyéni győztes a győztes csapat tagja is, az egyéni összetett verseny második helyezettje jut tovább. Ha ő is a győztes csapat tagja, kérni lehet a harmadik helyezett meghívását, ha eredménye megközelíti a győztesekét.)
- A körzeti versenyen az atlétikai szabálykönyv szerint kötelesek eldönteni pontegyenlőség esetén, hogy ki az első helyezett csapat a versenyen. Holtverseny nincs!
- Városi/körzeti versenyek megrendezése nélkül csapatok nem juthatnak a megyei döntőbe.
- Csapatlétszám: 6 fő (az öt legjobb versenyző eredménye számít)
- A csapat tagjai azok a II. korcsoportos (1996-1997-ben született) tanulók, akik érvényes diákigazolvánnyal és érvényes orvosi igazolással rendelkeznek.
A körzetvezetők jelezzék a szövetségnek azt is, ha valamelyik győztes csapat nem vesz részt a megyei döntőn. Ebben az esetben helyette más körzetből lehetőségünk van csapatot meghívni a megyei versenyre.

- Meghívás: Lehetőség van a győztes csapatokon kívül plusz csapatok meghívási kérelmére, amely kérelmet a szövetség részére kell írásban megküldeni úgy,hogy a kérelem legkésőbb egy héttel a megyei döntő előtt a szövetséghez megérkezzen. A kérelembe az eredményeket bele kell írni.
Később érkező kérelmeket nem tudunk figyelembe venni!
A beérkezett versenyeredmények alapján döntjük el, hogy melyik az a legfeljebb plusz legjobb két megyei összesített eredményt elérő iskolai csapat, akiket meghívunk a megyei döntőre.
Ennek értelmében a megyei döntőt maximum 10 lány- és 10 fiú csapattal rendezzük meg.

Díjazás:

I-III. helyezett fiú és lány csapat érmet és oklevelet kap.
IV-VIII(-X.) helyezett fiú és lány csapat oklevelet kap.
I-III. helyezett egyéni összetett fiú és lány versenyző érmet kap.

Csapat- és egyéni összetett verseny versenyszámai:

60 m (térdelőrajt)
Távolugrás (60cm-es sávból)
Kislabdahajítás (plastoball)
4x100m váltófutás

Egyebek:

-Az MDSZ tanévre érvényes rendelkezése szerint.
-A versenykiírásban nem szereplő valamennyi szakmai kérdésben a MASZ versenyszabályai érvényesek.
-Szögescipő használata engedélyezett.
-Elveszett tárgyakért, felszerelésért semmiféle felelősséget nem vállalunk.
-Az új atlétikai pályán kerítésen belül csak a résztvevő egyéni és csapatversenyzők tartózkodhatnak egy csapatvezető irányításával.
-Holtverseny nincs!

A holtverseny eldöntése:
-Egyéni összetett versenyen: az a győztes, aki több versenyszámban ért el magasabb pontszámot. Ha ez nem dönti el a holtversenyt, akkor az a győztes, aki a versenyszámok közül valamelyikben a legmagasabb pontszámot érte el. Ha ez sem dönt, akkor meg kell nézni a második legmagasabb pontszámot, és így tovább.
-Összetett csapatversenyen: a csapat utolsó tagjának (utolsó előtti, stb.) eredménye dönt. A magasabb pontszámmal rendelkező utolsó csapattag csapata kerül előbbre.


Atlétika diákolimpia
III. korcsoport megyei döntő versenykiírása

Egyéni összetett- és csapat verseny

A verseny célja: A korosztálynak megfelelő korú tanulók részére versenyalkalom biztosítása. A legjobb eredményt elérők számára az országos bajnokságon való részvétel biztosítása. Az atlétika sportág megszerettetése.

A verseny ideje: 2007. május 21. hétfő 14.30-tól

A verseny helyszíne: Székesfehérvár, Sóstói Stadion új atlétika pályája

Nevezés interneten legkésőbb május 11-ig! Kizárólag azoknak az országos döntőre továbbjutó versenyzőknek a nevezését fogjuk továbbítani, akik a nevezésüket fenti határidőig megtették az interneten.

A verseny résztvevői:

- A városi/körzeti verseny első helyezett fiú és lány csapata, valamint a fiú és lány egyéni összetett verseny győztesei. (Amennyiben az egyéni győztes a győztes csapat tagja is, az egyéni összetett verseny második helyezettje jut tovább. Ha ő is a győztes csapat tagja, kérni lehet a harmadik helyezett meghívását, ha eredménye megközelíti a győztesekét.)
- A körzeti versenyen az atlétikai szabálykönyv szerint kötelesek eldönteni pontegyenlőség esetén, hogy ki az első helyezett csapat a versenyen. Holtverseny nincs!
- Városi/körzeti versenyek megrendezése nélkül csapatok nem juthatnak a megyei döntőbe.
- Csapatlétszám: 6 fő (az öt legjobb versenyző eredménye számít)
- A csapat tagjai azok a III. korcsoportos (1994-1995-ben született) tanulók, akik érvényes diákigazolvánnyal és érvényes orvosi igazolással rendelkeznek.
A körzetvezetők jelezzék a szövetségnek azt is, ha valamelyik győztes csapat nem vesz részt a megyei döntőn. Ebben az esetben helyette más körzetből lehetőségünk van csapatot meghívni a megyei versenyre.

- Meghívás: Lehetőség van a győztes csapatokon kívül plusz csapatok meghívási kérelmére, amely kérelmet a szövetség részére kell írásban megküldeni úgy,hogy a kérelem legkésőbb egy héttel a megyei döntő előtt a szövetséghez megérkezzen. A kérelembe az eredményeket bele kell írni.
Később érkező kérelmeket nem tudunk figyelembe venni!

A beérkezett versenyeredmények alapján döntjük el, hogy melyik az a legfeljebb plusz legjobb két megyei összesített eredményt elérő iskolai csapat, akiket meghívunk a megyei döntőre.
Ennek értelmében a megyei döntőt maximum 10 lány- és 10 fiú csapattal rendezzük meg.

Díjazás:

I-III. helyezett fiú és lány csapat érmet és oklevelet kap.
IV-VIII(-X.) helyezett fiú és lány csapat oklevelet kap.
I-III. helyezett egyéni összetett fiú és lány versenyző érmet kap.

Csapat- és egyéni összetett verseny versenyszámai:

60 m (térdelőrajt)
Kislabdahajítás (plastoball)
Távolugrás (60cm-es sávból)
600m

Egyebek:

-Az MDSZ tanévre érvényes rendelkezése szerint.
-A versenykiírásban nem szereplő valamennyi szakmai kérdésben a MASZ versenyszabályai érvényesek.
-Szögescipő használata engedélyezett.
-Elveszett tárgyakért, felszerelésért semmiféle felelősséget nem vállalunk.
-Az új atlétikai pályán kerítésen belül csak a résztvevő egyéni és csapatversenyzők tartózkodhatnak egy csapatvezető irányításával.
-Holtverseny nincs!

A holtverseny eldöntése:
-Egyéni összetett versenyen: az a győztes, aki több versenyszámban ért el magasabb pontszámot. Ha ez nem dönti el a holtversenyt, akkor az a győztes, aki a versenyszámok közül valamelyikben a legmagasabb pontszámot érte el. Ha ez sem dönt, akkor meg kell nézni a második legmagasabb pontszámot, és így tovább.
-Összetett csapatversenyen: a csapat utolsó tagjának (utolsó előtti, stb.) eredménye dönt. A magasabb pontszámmal rendelkező utolsó csapattag csapata kerül előbbre.


Atlétika diákolimpia
IV. korcsoport megyei döntő versenykiírása

A verseny célja: A korosztálynak megfelelő korú tanulók részére versenyalkalom biztosítása. A legjobb eredményt elérők számára az országos bajnokságon való részvétel biztosítása. Az atlétika sportág utánpótlás bázisának szélesítése, minél több iskolás versenyző bevonásával.

A verseny ideje: 2007. május 22. kedd 15.00-tól egyéni verseny
2007. május 24. csütörtök 15.00-tól egyéni összetett- és csapat verseny

A verseny helyszíne: Székesfehérvár, Sóstói Stadion új atlétika pályája

Nevezés interneten legkésőbb május 16-ig! Kizárólag azoknak az országos döntőre továbbjutó versenyzőknek a nevezését fogjuk továbbitani, akik a nevezésüket fenti határidőig megtették az interneten.

A verseny résztvevői (egyéni verseny):
-Azok a tanulók, akik érvényes orvosi igazolással és diákigazolvánnyal rendelkeznek és ezeket az igazolásokat a verseny kezdete előtt fél órával a versenyirodán bemutatják.
-A körzeti versenyekről továbbjutó tanulók, váltók (I-III.helyezettek) indulási jogosultságát a körzetvezetők jelzik a szövetség felé.
-Minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet.
-Az egyéni versenyszámok győztesei jogosultak részt venni az országos döntőben, valamint a meghívási szinteket elérő versenyzők is jogosultságot szereznek az országos versenyen való részvételre.Megyegyőztes helyett más tanulót nevezni nem lehet!
-Az a versenyző, aki összetett versenyen indul, az egyéni versenyen csak egy egyéni számban és egy váltóban indulhat!
-Az a versenyző, aki összetett versenyben nem indul, két egyéni számban és egy váltóban vehet részt.
-A 100m-en, a 300m-en vagy az 1500m-en való indulás esetén a versenyző a továbbiakban kizárólag egy ügyességi számban vagy 4x100m-es váltóban indulhat.
-A 300m-en induló versenyzők előzetesen ne induljanak 100m-en!
-Az indulási korlátozásokat a nevezéseknél kérjük figyelembe venni.
-Helyszíni nevezésre nincs mód!!!

A verseny résztvevői (egyéni összetett- és csapat verseny):

- A városi/körzeti verseny első helyezett fiú és lány csapata, valamint a fiú és lány egyéni összetett verseny győztesei. (Amennyiben az egyéni győztes a győztes csapat tagja is, az egyéni összetett verseny második helyezettje jut tovább. Ha ő is a győztes csapat tagja, kérni lehet a harmadik helyezett meghívását, ha eredménye megközelíti a győztesekét.)
- A körzeti versenyen az atlétikai szabálykönyv szerint kötelesek eldönteni pontegyenlőség esetén, hogy ki az első helyezett csapat a versenyen. Holtverseny nincs!
- Városi/körzeti versenyek megrendezése nélkül csapatok nem juthatnak a megyei döntőbe.
- Csapatlétszám: 6 fő (az öt legjobb versenyző eredménye számít)
- A csapat tagjai azok a IV. korcsoportos (1992-1993-ban született) tanulók, akik érvényes diákigazolvánnyal és érvényes orvosi igazolással rendelkeznek.
-Az a versenyző, aki összetett versenyen indul, az egyéni versenyen csak egy egyéni számban és egy váltóban indulhat!
A körzetvezetők jelezzék a szövetségnek azt is, ha valamelyik győztes csapat nem vesz részt a megyei döntőn. Ebben az esetben helyette más körzetből lehetőségünk van csapatot meghívni a megyei versenyre.

- Meghívás: Lehetőség van a győztes csapatokon kívül plusz csapatok meghívási kérelmére, amely kérelmet a szövetség részére kell írásban megküldeni úgy,hogy a kérelem legkésőbb egy héttel a megyei döntő előtt a szövetséghez megérkezzen. A kérelembe az eredményeket bele kell írni.
Később érkező kérelmeket nem tudunk figyelembe venni!
A beérkezett versenyeredmények alapján döntjük el, hogy melyik az a legfeljebb plusz legjobb két megyei összesített eredményt elérő iskolai csapat, akiket meghívunk a megyei döntőre.
Ennek értelmében a megyei döntőt maximum 10 lány- és 10 fiú csapattal rendezzük meg.

Díjazás:

I-III. helyezett fiú és lány csapat érmet és oklevelet kap.
IV-VIII(-X.) helyezett fiú és lány csapat oklevelet kap.
I-III. helyezett egyéni/egyéni összetett fiú és lány versenyző érmet kap.

Csapat- és egyéni összetett verseny versenyszámai:

100 m (térdelőrajt)
800m
Távolugrás (20cm széles elugróhelyről történik)
Súlylökés (lányok 3kg,fiúk 4kg)
Kislabdahajítás (plastoball)

Egyebek:

-Az MDSZ tanévre érvényes rendelkezése szerint.
-A versenykiírásban nem szereplő valamennyi szakmai kérdésben a MASZ versenyszabályai érvényesek.
-Szögescipő használata engedélyezett.
-Minden ügyességi számban a versenyzőnek három kísérlete van.
-Elveszett tárgyakért, felszerelésért semmiféle felelősséget nem vállalunk.
-Az új atlétikai pályán kerítésen belül csak a résztvevő egyéni és csapatversenyzők tartózkodhatnak egy csapatvezető irányításával.
-Holtverseny nincs!

A holtverseny eldöntése:
-Egyéni összetett versenyen: az a győztes, aki több versenyszámban ért el magasabb pontszámot. Ha ez nem dönti el a holtversenyt, akkor az a győztes, aki a versenyszámok közül valamelyikben a legmagasabb pontszámot érte el. Ha ez sem dönt, akkor meg kell nézni a második legmagasabb pontszámot, és így tovább.
-Összetett csapatversenyen: a csapat utolsó tagjának (utolsó előtti, stb.) eredménye dönt. A magasabb pontszámmal rendelkező utolsó csapattag csapata kerül előbbre.

Időrend

2007. május 22. kedd


14.30

női/férfi 3km-es gyaloglás

15.00

100m fiú időelőfutam

15.15

100m lány időelőfutam

 

Távolugrás fiú

 

Súlylökés fiú

15.30

1500m fiú

 

Magasugrás lány

 

Kislabdahajítás lány

15.40

1500m lány

15.50

100m fiú döntő

15.55

100m lány döntő

16.00

Távolugrás lány

16.20

300m fiú

 

Súlylökés lány

 

Magasugrás fiú

16.35

300m lány

 

Kislabdahajítás fiú

16.50

4x1000m fiú

17.10

4x600m lány

17.25

4x100m fiú

17.35

4x100m lány


Atlétika diákolimpia
V-VI. korcsoport megyei döntő versenykiírása

A verseny célja: A középiskolákban folyó eredményes atlétikai munka segítése és lemérése. A középiskolákba járó atlétáknak lehetőség biztosítása, hogy iskolájuk színeit sikeresen képviseljék.

A verseny ideje: 2007. május 14. hétfő 14.30-tól
2007. május 15. kedd 14.30-tól

A verseny helyszíne: Székesfehérvár, Sóstói Stadion új atlétika pályája

Nevezés interneten legkésőbb május 4-ig! Kizárólag azoknak az országos döntőre továbbjutó versenyzőknek a nevezését fogjuk továbbitani, akik a nevezésüket fenti határidőig megtették az interneten.

Versenyszámok: Az országos kiírás szerint.

Korcsoportok a 2006/2007. tanévben:
 
-  V. kcs. 1990-1991-ben születettek
- VI. kcs. 1988-1989-ben születettek
 
Egyéni sportágakban minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet. „Felversenyzés” nem lehetséges! Kivétel az 1992-ben születettek. Az 1992-ben született középiskolás tanulók az V. korcsoport versenyein egyéni sportágakban indulhatnak, de akkor a saját IV. korcsoportjukban nem indulhatnak!
Az a VI. korcsoportos, XIII. évfolyamos tanuló csak abban az esetben versenyezhet iskolája színeiben, ha az elõzõ tanévben is az intézmény tanulója volt.

A váltó-futószámokban az V-VI. korcsoport együtt vesz részt.

Igazolás: Érvényes orvosi igazolás és diákigazolvány, vitás esetben személyi igazolvány. TAJ kártya vagy annak másolata is legyen a versenyzőknél.

Egyebek:

-A versenykiírásban nem szereplő valamennyi szakmai kérdésben a MASZ versenyszabályai érvényesek.
-Szögescipő használata kötelező.
-Elveszett tárgyakért, felszerelésekért semmiféle felelősséget nem vállalunk.
-Az új atlétikai pályán kerítésen belül csak az időrendnek megfelelő versenyszámban induló tanulók tartózkodhatnak.

Díjazás: Az I-III. helyezettek éremdíjazásban részesülnek.

Időrend


2007. május 14. hétfő


14.30

100m fiú V.kcs.időelőfutam

14.45

100m fiú VI.kcs.időelőfutam

15.00

100m lány V.kcs.időelőfutam

15.10

100m lány VI.kcs.időelőfutam

15.20

1500m fiú V.kcs.időfutam

 

Távolugrás lány V.,VI.kcs.

 

Diszkoszvetés fiú V.,VI.kcs.

 

Gerelyhajítás lány V.,VI.kcs.

15.30

1500m fiú VI.kcs.időfutam

15.40

1500m lány V.,VI.kcs.időfutam

15.55

100m fiú V.kcs. döntő

16.00

100m fiú VI.kcs. döntő

16.05

100m lányV.kcs. döntő

16.10

100m lány VI.kcs. döntő

16.25

Távolugrás fiú V.,VI.kcs.

 

Diszkoszvetés lány V.,VI.kcs.

 

Gerelyhajítás fiú V.,VI.kcs.

16.30

400m fiú V.kcs. időfutam

16.40

400m fiú VI.kcs. időfutam

16.50

400m lány V.kcs. időfutam

17.00

400m lány VI.kcs. időfutam

17.15

4x100m fiú V-VI.kcs. időfutam

17.25

4x100m lány V-VI.kcs. időfutam

2007. május 15. kedd


14.30

100m gát lány V.,VI.kcs.időfutam

14.45

110m gát fiú V.,VI.kcs. időfutam

 

Magasugrás fiú V.,VI.kcs.

 

Súlylökés fiú V.,VI.kcs.

15.05

200m lány V.kcs. időfutam

15.15

200m lány VI.kcs. időfutam

15.25

200m fiú V.kcs. időfutam

15.35

200m fiú VI.kcs. időfutam

16.00

Magasugrás lány V.,VI.kcs.

 

Súlylökés lány V.,VI.kcs.

16.10

3000m fiú V.,VI.kcs. időfutam

16.40

3000m lány V.,VI.kcs. időfutam

16.55

4x400m fiú V-VI.kcs. időfutam

17.10

4x400m lány V-VI.kcs. időfutam


vissza nyomtatás