Kézilabda KÉZILABDA vissza nyomtatás

Kézilabda diákolimpia
2014 - 2015-ös tanév versenykiírása


Köszönetet mondunk mindenkinek , akinek a segítségével a megyei elődöntők és döntők megrendezésre kerültek:

Mészöly Géza Általános Iskola, Sárbogárd
Általános Iskola, Bakonycsernye
Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
Árpád Szakképző Iskola, Székesfehérvár
Wekerle Sándor Szabadidőközpont, Mór
KÖFÉM SC Kézilabda Szakosztály
Dunaferr Sportcsarnok

A III. és IV. korcsoportban a csapatok izgalmas és színvonalas mérkőzéseket játszottak.
Ebben a tanévben a megyei döntőket a korábbiakhoz képest más lebonyolítási rendszerben rendeztük meg . Az elképzelés a gyakorlatban okozott gondot . A technikai értekezleten módosítottunk az elképzelt lebonyolításon . A következő tanévben a nevezésektől függően kell lebonyolítani a megyei döntőket!
Az V. és VI. korcsoportban, valamint az amatőr korcsoportban is a kevés nevezés miatt egy helyszínen, kupa rendszerben bonyolítottuk le a megyei döntőket .
Az amatőr bajnokságban fiú és lány csapat is képviselhette a megyét az országos döntőn. Az amatőr bajnokságban még mindig az összesítő névsorba kerültek olyan játékosok , akik a kiírás szerint nem játszhattak , mert igazolt versenyzők . Kérem a testnevelő kollégákat , erre jobban figyeljenek !
Az amatőr összesítő névsorok beérkezésének határidejével is nagyon sok gond volt.
A benevezett iskolák nem küldték el a megadott határidőre a névsorokat, és így nem tudtuk a Megyei Kézilabda Szövetségbe elküldeni a névsorokat . A szövetségnek kell igazolni,hogy az adott névsorban szerepel-e igazolt játékos.

III. és IV. korcsoport


A megyei döntőbe egy-egy diáksport körzetből a győztes csapat jut. Amennyiben valamelyik körzetből nincs résztvevő, a helyére más körzetből lehet kérni a részvételt. Törekedni kell a 8 csapatos megyei döntőre. Amennyiben valamelyik körzet rendezi a megyei döntőt, ebből a körzetből automatikusan részt vehet két csapat a megyei versenyben. Egy körzetből legfeljebb három csapat vehet részt a megyei döntőben, amennyiben fentiek szerint valamely körzetből vagy körzetekből nem jelentkeztek csapatok a megyei döntőbe.

A verseny résztvevői: Az országos diákolimpia versenykiírása 2014 - 2015-ös tanév általános szabályok pontjai alapján.
A lebonyolítás rendje :A nevezésektől függően kupa rendszerben bonyolítanánk le a mérkőzéseket. Mindjárt megyei döntő lenne. A mérkőzések helyszínei később kerülnek kijelölésre.
Nevezési határidő :2014.október 15., 12 óra. A nevezések beérkezésekor már lehet látni, hogy milyen formában kerül sor a mérkőzések megrendezésére.
A nevezés a megyei döntőre interneten történik!!!
Minden más tudnivaló a 2014-2015-ös diákolimpiai országos kiírásban megtalálható.

V. korcsoport


A verseny résztvevői: Az országos diákolimpia versenykiírása 2014 - 2015-ös tanév általános szabályok pontjai alapján.

Nevezés : interneten történik, amelynek beérkezési határideje: 2014.október 10., 12 óráig.

Kérjük azokat a testnevelő tanár kollégákat ,akik az V. korcsoportban neveznek, a nevezéssel egy időben mobilszámukat és e-mail elérhetőségüket is közöljék . A könnyebb elérhetőség miatt van szükség erre!Ha nem kapjuk meg a mobilszámokat,a sorsolásnál sajnos nem tudjuk közölni, így egymást nem fogják a testnevelők elérni!!!

A mérkőzések két forduló alapján, bajnoki vagy kuparendszerben kerülnek megrendezésre.
Kevés csapat esetén több forduló is lehet. Sok csapat indulása esetén selejtezőre kerülhet sor.

Azok a csapatok nevezzenek , akik vállalják azt , hogy minden mérkőzést le is játszanak.
Azokat a csapatokat , akik határidőre nem játszák le mérkőzéseiket - eredmény és jegyzőkönyv nem érkezik be a megadott határidőre - a bajnokságból kizárjuk!

Minden más tudnivaló a 2014-2015-ös diákolimpiai országos kiírásban megtalálható.

VI. korcsoport


A verseny résztvevői : Az országos diákolimpia versenykiírása 2014 - 2015-ös tanév általános szabályok pontjai alapján.

Nevezés : interneten történik ,amelynek beérkezési határideje:2014.október 10., 12 óráig.

Kérjük azokat a testnevelő tanár kollégákat , akik a VI. korcsoportban neveznek a nevezéssel egy időben mobilszámukat és e-mail elérhetőségüket is közöljék. A könnyebb elérhetőség miatt van rá szükség!Ha nem kapjuk meg a mobilszámokat , a sorsolásnál sajnos nem tudjuk közölni, így a testnevelők egymást nem fogják elérni!!!

A mérkőzések két forduló alapján bajnoki vagy kuparendszerben kerülnek megrendezésre.
Kevés csapat esetén több forduló is lehet. Sok csapat indulása esetén előselejtezőre kerülhet sor.
Azok a csapatok nevezzenek , akik vállalják azt , hogy minden mérkőzést le is játszanak .
Azokat a csapatokat , akik határidőre nem játszák le mérkőzéseiket - eredmény és jegyzőkönyv nem érkezik be a megadott határidőre - a bajnokságból kizárjuk!

Minden más tudnivaló a 2014-2015-ös diákolimpiai országos kiírásban megtalálható.

Amatőr kézilabda diákolimpia
V-VI. korcsoport


A mérkőzések két forduló alapján bajnoki vagy kuparendszerben kerülnek megrendezésre.
Kevés csapat esetén több forduló is lehet.

A verseny résztvevői :Azok a játékosok szerepelhetnek , akik 2012.augusztus 1-je óta nem szerepeltek szövetségi bajnokságban! Amennyiben a megyei/budapesti bajnokságot nyert csapat jogosulatlan játékos szerepeltetésével szerezte meg az első helyet ,így nem vehet részt az országos döntőn .Helyére a megyei/budapesti II. helyezett kerül meghívásra. Amennyiben a megyei/budapesti csapatban is előfordul jogosulatlanul szereplő játékos, abból a megyéből / Budapestről nem vehet részt csapat az országos döntőn.

FONTOS!!!
A nevezéssel egy időben kérjük az összesítő névsort az igazgató aláírásával és iskolai bélyegzővel ellátva,valamint az iskolaorvos aláírásával és pecséttel elküldeni! A nevezést csak az összesítő névsor beérkezésével fogadjuk el . A bajnokság megkezdése előtt a Fejér Megyei Kézilabda Szövetségben ellenőrizni kell az összesítő névsorokat az esetleges igazolt versenyzők miatt.

Azok a csapatok nevezzenek, akik vállalják , hogy minden mérkőzést le is játszanak.
Azokat a csapatokat , akik határidőre nem játszák le mérkőzéseiket - eredmény és jegyzőkönyv nem érkezik be a megadott határidőre - a bajnokságból kizárjuk!!!

Kérjük azokat a testnevelő tanár kollégákat ,akik az amatőr diákolimpia versenyeire neveznek,mobilszámukat és e-mail címüket a nevezéssel egy időben közöljék .A könnyebb elérhetőség miatt van rá szükség!!!Ha nem kapjuk meg a mobilszámokat, a sorsolásnál sajnos nem tudjuk közölni, így a testnevelők egymást nem fogják elérni!!!

Minden más tudnivaló a 2014-2015-ös diákolimpiai országos kiírásban megtalálható.

Nevezés :interneten történik, határidő : 2014. október 10., 12 óráig.

vissza nyomtatás