Röplabda RÖPLABDA vissza nyomtatás

RÖPLABDA diákolimpia
versenykiírás
2015/2016.


A megyei döntőbe egy-egy diáksport körzetből a győztes csapat jut. Amennyiben valamelyik körzetből nincs résztvevő, a helyére más körzetből lehet kérni a részvételt. Törekedni kell a 8 csapatos megyei döntőre. Amennyiben valamelyik körzet rendezi a megyei döntőt, ebből a körzetből automatikusan részt vehet két csapat a megyei versenyben. Egy körzetből legfeljebb három csapat vehet részt a megyei döntőben, amennyiben fentiek szerint valamely körzetből vagy körzetekből nem jelentkeztek csapatok a megyei döntőbe.

A versenyekre a DIÁKOLIMPIA általános szabályai vonatkoznak az MDSZ 2015/2016.tanév versenykiírása szerint.

III. KORCSOPORT

Megyei döntő tervezett időpontja: 2016. március 21-április15.között, később kijelölendő helyszínen.
A lebonyolítás a benevezett csapatok számától függően kerül kialakításra.
Nevezési határidő ( megyei): 2015. szeptember 30.
Minden induló csapatnak a Magyar Diáksport Szövetség döntése szerint KÖTELEZŐ nevezni az interneten.
A Fejér Megyei Diáksport Egyesület elnökségének döntése alapján a megadott határidőkön túli nevezések elfogadására semmilyen indok miatt nincs lehetőség!

Szabályok
A Magyar Diáksport Szövetség http://www.diakolimpia.hu/ általános-, valamint sportági szabályai és a Fejér Megyei Diáksport Egyesület kiírása az irányadó.
Nevezés a Magyar Diáksport Szövetség nevezési felületén:
http://v.mdsz.hu/versenyek/admin/

IV. KORCSOPORT

Megyei döntő tervezett időpontja: 2016. március 14-április 08. között, később kijelölendő helyszínen.
A lebonyolítás a benevezett csapatok számától függően kerül kialakításra.
Nevezési határidő ( megyei): 2015. szeptember 30.
Minden induló csapatnak a Magyar Diáksport Szövetség döntése szerint KÖTELEZŐ nevezni az interneten.
A Fejér Megyei Diáksport Egyesület elnökségének döntése alapján a megadott határidőkön túli nevezések elfogadására semmilyen indok miatt nincs lehetőség!

Szabályok
A Magyar Diáksport Szövetség http://www.diakolimpia.hu/ általános-, valamint sportági szabályai és a Fejér Megyei Diáksport Egyesület kiírása az irányadó.
Nevezés a Magyar Diáksport Szövetség nevezési felületén:
http://v.mdsz.hu/versenyek/admin/

Középiskolás Röplabda Diákolimpia
Fejér megyei versenykiírás
2015/2016. tanév

A verseny résztvevői:
Az alap- és középfokú köznevelési intézmények azon tanulói, akik magyarországi OM azonosítóval rendelkező köznevelési intézménybe a 2015/2016. tanév kezdetéig beiratkoztak, s a verseny időpontjában, az intézményben Tanulói jogviszonnyal rendelkeznek.
Az a tanuló, aki ugyanazon az iskolafokon tanév közben bármely indokból más köznevelési intézménybe átiratkozik, ugyanazon sportágakban, amelyekben előző iskolájában indult a Diákolimpia® tanévi versenyein az új iskolájában az adott tanévben nem versenyezhet.

Amennyiben a tanév során az adott sportágban versenyen nem vett részt, úgy a 2016. január 22-ig - félévzárásig - átiratkozott tanulók új iskolájuk képviseletében részt vehetnek a diákolimpiai versenyeken. Félévzárást követő iskolaváltás esetén az előzetesen benyújtott, az iskolaváltás körülményeit részletező, írásbeli kérelem alapján a Diákolimpiai Bizottság jogosult a tanuló részvételét engedélyezni.

Az a tanuló, aki más köznevelési intézménybe tanév közben iratkozott át, volt iskolájának képviseletében nem versenyezhet az adott tanévben.

Korcsoportok:
V. KCS. 1999-2000-ben születettek
VI. KCS. 1996-1997-1998-ban születettek
A két korcsoport a 2015/16 tanév versenyein együtt versenyez V-VI. korcsoport elnevezéssel.
Az 1996-os születésű, VI. korcsoportos tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanév félévzárásakor is az iskola tanulója volt, és a 2015/2016. tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit a köznevelési intézmény igazgatójának igazolnia kell.
A csapattagok Igazolása a versenyek előtt:
a) Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal.
b) A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott "orvosi igazolás" kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást.
c) Az V- VI. korcsoportban személyi azonosító igazolvány vagy útlevél megléte kötelező (amennyiben a tanuló nem NEK-es (új típusú) diákigazolvánnyal rendelkezik).
d) Az iskola vagy iskolák átszervezése, illetve az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, illetve az intézmény nevében történt változásokat.
e) A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén.
f) A versenyzők saját érdekükben - esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt - tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat vagy annak másolatát.
A nevezést valamennyi sportágban elektronikus úton - http://v.mdsz.hu/versenyek/admin/- kell megtenni a versenykiírásban megjelölt nap 12.00 órájáig!
Az önálló intézményként működő köznevelési intézmények tagintézményei teljes joggal külön-külön is indulhatnak a felmenő rendszerű (megyei, országos) és egyéb versenyeken, amennyiben tanév elején nyilatkoznak ezen szándékukról. Ez alól kivételt képeznek azon szakiskolák, melyek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről szóló 120/2015. (V. 21.) kormányrendelet értelmében a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter fenntartásába kerültek, amelyek kizárólag tagintézményenként indulhatnak a versenyeken, összevontan szakképzési centrumonként nem!

V-VI. korcsoport

Nevezés a megyei bajnokságba : 2015. szeptember 30 . 12 óráig az interneten történik!
A verseny lebonyolításának módja a nevezett csapatok számától függ.
A megyei döntőket 2015. november 22-ig kell megrendezni.
További információ: Kovács Mária 06/30 463-3037

Amatőr röplabda
V-VI. korcsoport


Nevezés : 2015. szeptember 30 . 12 óráig az interneten történik!
A verseny lebonyolításának módja a nevezett csapatok számától függ.
Korlátozás: A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik röplabda sportágban 2013. augusztus 1. óta az MRSZ, illetve a megyei Röplabda Szövetség vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek.
Az országos dönbőbe jutás esetén megfelelő aláírásokkal ellátott elektronikus nevezési lapot szkennelve, e-mailben el kell küldeni a továbbjutott csapatnak az MDSZ OK-hoz 2016. március 17-ig (csütörtök) 12.00 óráig. A lapon szerepelnie kell a megyei Röplabda Szövetség, ill. az adott nemzeti szövetség igazolásának, hogy az 1 - … -ig sorszám alatt felsoroltak 2013. augusztus 1. óta a megyei Röplabda Szövetség, ill. az adott nemzeti szövetség által kiadottverseny- és játékengedéllyel nem rendelkeznek.
Ezt az igazolást a megyei versenyen is be kell mutatni a verseny helyszínén!!!
További információ: Kovács Mária 06/30 463-3037

vissza nyomtatás