Az V.-VI. korcsoportos lány-röplabdabajnokság záró fordulójában
2008. február 15.
Február 15-én délután 3 órakor került sor az
utolsó felvonásra a Bugát Pál Egészségügyi Középiskolában. A legfontosabb
kérdésre azonban még nem született meg a válasz: ki lesz 2008
bajnoka?
A röplabdamérkőzések még a tavalyi évben
kezdődtek meg, először a csoportküzdelmekkel, körmérkőzéses formában. A
versenysorozatra kilenc középiskola nevezett be. Ezekből a csapatokból két
csoportot sorsoltak ki. Egyik csoportba öten, a másikba négyen kerültek. Az ötös
csoportból hárman, a négyes csoportból ketten kerültek a felsőházba, ahol az
1-5. helyért mérkőztek tovább a csapatok, ugyancsak a körmérkőzéses szisztéma
szerint. A maradék négy csapat is folytatta a küzdelmeket, ők a 6-9. helyért
játszottak tovább.
A röplabdabajnokságban két olyan csapat van,
amelyik eddig minden meccsét megnyerte: a Bugát Pál Középiskola és a Vasvári Pál
Gimnázium. Kettőjük találkozására azonban nem került sor ezen a napon, mert
utóbbi iskola csapatából néhányan elutaztak síelni. Jaczó Jenő, a
Bugát-csapat edzője még nem tudta megmondani, mikor lesz a mérkőzés: „Ha
hazatérnek a síelésből, akkor egyeztetünk időpontot a Vasvári edzőjével,
Szloboda Máriával és akkor lejátsszuk a meccset.”
Ezen a délutánon így 3 mérkőzést
rendeztek:
Bugát – Deák Ferenc Teleki – Szent
István Deák Ferenc – Tóparti
A Teleki – Szent István mérkőzés az alsóházban
zajlott, ez két olyan csapat volt, melyek a mezőny hátsó felében végeztek idén.
A tét az volt, hogy ki lesz a 7. és ki a 8. a kilenccsapatos mezőnyben. A
mérkőzést három sima szettben nyerte a Teleki. Folyamatosan felülkerekedtek
ellenfelükön, a Szent István játékosai az utolsó szettben már teljesen feladták
a küzdelmet. Győzelmükkel a Teleki csapata a 7. helyen végzett.
Eredmény: Teleki –
Szent István 3-0 (25-17, 25-10, 25-8)
A Bugát – Deák Ferenc mérkőzés már nagyobb
izgalmakat ígért. Az eddig 100 %-os Bugát nagyon szoros küzdelemben hozta az
első szettet. A második felvonásban rá sem lehetett ismerni a Deák csapatára,
rengeteg hibát vétettek, sok labdamenetet odaajándékoztak az ellenfélnek. A 2.
szettnek volt olyan szakasza, ahol a Bugát csapata 11 pontot ért el zsinórban. A
harmadik szettben ismét magára talált a Deák, szoros küzdelem alakult ki a
pályán, de csak megszorítaniuk sikerült a bajnokesélyest.
Eredmény: Bugát –
Deák Ferenc 3-0 (25-23, 25-10, 25-23)
Kétségtelenül a Deák játékosainak volt ez a
legnehezebb nap, hiszen 15-20 perc pihenés után egy újabb mérkőzést játszottak,
ezúttal a Tóparti csapata ellen. Arra lehetett számítani, hogy fáradt
játékosokat látunk az egyik, fitt és kipihenteket a másik oldalon. A mérkőzés
elkezdődése után azonban inkább a figyelmetlen és koncentrált jelzőkkel lehetett
jellemezni a csapatokat, utóbbival a Deákot. Három sima szettben nyertek, igaz,
a Tóparti csapata minden szettben egyre jobban játszott, pechjükre csak három
szettből áll egy röplabdameccs, a negyedikben már lehet, hogy ők nyertek volna.
Győzelmével a Deák megszerezte a bronzérmet.
Eredmény: Deák
Ferenc – Tóparti 3-0 (25-14, 25-18, 25-22)
Összességében színvonalas mérkőzések
zajlottak, a lányok nagyon komolyan vették a küzdelmet. Az edzőkön is lehetett
látni, hogy tétje van a találkozóknak, ha hibázott a csapat, hangot adtak a
csalódottságuknak. A nap végére azonban ők is elégedetten nyugtázták csapataik
eredményeit, tudták, hogy a lányok mindent beleadtak, hiszen ez látszott
mindvégig.
A röplabdabajnokság végeredménye a
lányoknál:
1. – 2. Bugát Pál Egészségügyi Középiskola
vagy Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola 3. Deák Ferenc
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola 4. Ciszterci Szent István
Gimnázium 5. Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 6. Hunyadi
Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola 7. Teleki Blanka Gimnázium 8. I.
István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola 9. Szent István
Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola
Az aranyéremről döntő Bugát – Vasvári
mérkőzést később rendezik. Minden csapatnak gratulálunk az eredményhez,
edzőiknek köszönjük a felkészítést!
Wind Zoltán
|