© Fejér Megyei Diáksport Szövetség
_____________________________

www.fejer-diaksport.hu
_____________________________

vissza | nyomtatás
_____________________________

Szellemi Diákolimpia - Megyei döntő
2008. február 14.

Idén is megrendezésre került a Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére a Szellemi Diákolimpia. Az első fordulóban a megyei döntőket rendezték. Székesfehérváron az I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában zajlott a verseny. Az érdeklődés hiánya miatt sajnos csak 1-1 csapat vett részt a korcsoportok küzdelmeiben, pedig ez a rendezvény többre hivatott.

A Szellemi Diákolimpia fogalma talán kevésbé ismert, ezért fontos letisztázni, hogy miről is van szó. Különböző korcsoportokban 4 fős csapatok jelentkezését várták, akik olimpiákkal kapcsolatos témákban készültek fel. Mindig négy témakör van: egy nyári és egy téli olimpia eseményei, történései és magyar vonatkozásai, egy sportág összes olimpiát áttekintő magyar vonatkozásai és olimpiai mozgalmakkal kapcsolatos kérdések. A versenyen 60 kérdésre kellett válaszolni 40 perc alatt. A témákat a Magyar Diáksport Szövetség előre meghatározta az erre a tanévre szóló könyvében (Diákolimpiai versenykiírások és programok a 2007/2008-as tanévre – a könyv címe). A megyei döntőre bárki jelentkezhetett, ezt idén sajnos mindössze két csapat tette meg. Azt, hogy milyen módszerekkel, milyen anyagok alapján végezték a dolgukat a felkészítő tanárok, azt ők döntötték el.

III.-IV. korcsoport

Február 14-én délután 2 órakor kezdődött a verseny a III.-IV. korcsoport ”küzdelmeivel”. Az idézőjelnek fontos szerepe van, hiszen mindössze egy csapat jelentkezett a megmérettetésre és ők sem fehérváriak voltak. Az 5 diák – volt egy tartalék is a csapatban – Besnyőről érkezett. Abban a tudatban állhattak neki a kérdések megoldásának, hogy tudták, egyetlen indulóként biztosan bejutnak az országos elődöntőbe. Mindezek ellenére a csapat tagjai, saját bevallásuk szerint, rendesen készültek a versenyre. Minden nap foglalkoztak a témákkal, melyek a következők voltak: 1988-Szöul, magyar ökölvívók az olimpiákon, Cagliari téli olimpia, a Magyar Olimpiai Mozgalom története. A győztes csapat tagjai: Nagy Mária, Bula Kitti, Madarász Bence, Kovács Richárd és Czibere Balázs. Ők öten a Besnyői Általános Iskolában délutánonként együtt készültek a versenyre, és habár ellenfél nélkül lettek aranyérmesek, erőfeszítéseiket és munkájukat meg kell becsülni és el kell ismerni. Felkészítő tanáruk, Pataky Csaba is elégedett volt velük, a vele készült rövid kis interjúból megtudhattuk, hogy ő is sok szellemi megmérettetésen vett már részt:

- Hogyan készültek a versenyre?
- A négy megadott témában többnyire az internet segítségével próbáltam anyagokat keresni és ezeket mindegyik gyerek megkapta. Ezután feladatokat készítettem és megoldottuk őket. A szöuli olimpiáról például egy 34 kérdésből álló tesztsort szerkesztettem össze, és azt oldották meg a gyerekek az általam kapott anyagok alapján. Utána közösen is átnéztük a válaszokat.

- Besnyőn minden évben vannak jelentkezők erre a versenyre?
- Most már negyedik alkalommal veszünk részt Szellemi Diákolimpián. Azért fordítok kiemelt figyelmet erre a versenyre, mert én is nagyon szeretem a sportokat, főleg az olimpiákat, és én is szívesen járok szellemi vetélkedőkre. A hónap végén például részt veszek a Peking téged vár elnevezésű versenyen. Szellemi megmérettetéseken már nyernem is sikerült, illetve több dobogós helyezésem is van.

- Melyik korcsoportban indultak idén?
- Mi rendszeresen a III.-IV. korcsoportban indulunk, ez az általános iskola 7. és 8. osztályának felel meg. Öt gyerekkel érkeztünk, a négyfős csapat mellé hoztunk még egy tartalékversenyzőt is. Az utazást két autóval oldottuk meg, két szülő hozott minket.

- Milyen eredményeket sikerült elérni eddig?
- Háromszor képviseltük Fejér megyét az országos elődöntőn, kétszer Tatán, egyszer Kaposváron voltunk. Két évvel ezelőtt értük el a legjobb eredményt, akkor 12 csapatból a 6. helyen végeztünk az elődöntőben, országos szinten 24-ből a 11. hely lett a mienk. Idén ismét Tatára utazunk az elődöntőre.

V.-VI. korcsoport

Fejér megyében ebben a korcsoportban két csapat jelezte, hogy szeretne részt venni a versenyen, de az utolsó pillanatban az egyik felkészítő tanár jelezte, hogy nem tudnak megjelenni a rendezvényen. Így itt is csak egy csapat volt, amelynek tagjai mind az I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolába járnak. Ez a korcsoport az összes gimnáziumi évfolyamot magába foglalja.

A teszt-feladatsor megoldását délután 3 órakor kezdte meg a csapat. Túlzott versenyhangulatról itt sem beszélhetünk, de a megjelent diákok nem voltak elkeseredve. Ők teljes erőbedobással készültek a mai napra, az igazi megmérettetés majd nekik is az országos elődöntőben lesz. A győztes csapat tagjai: Paulik Anna, Völgyi Kata, Sebestyén Bence és Horváth Balázs.

Felkészítő tanáruk, Guber István elégedett volt a diákokkal, saját bevallása szerint annak is örült, hogy egyáltalán összejött egy csapatnyi ember:

- Mióta indítasz csapatot ezen a vetélkedőn?
- Néhány évvel ezelőtt találtam rá erre a versenyre és megtetszett az ötlet, hogy olimpiatörténettel kapcsolatos vetélkedőt rendeznek. Tavaly először indultunk, idén ez a második alkalom. Én amúgy is a szellemi megmérettetéseket jobban szeretem. Szóval 1-2 éve mindig megpróbálok egy csapatot elindítani, de a gyerekek sajnos nem mindig jelentkeznek maguktól. Mivel egy ilyen versenyre a jó helyezésért sokat kell készülni, ezért nehéz rávenni őket az indulásra. Persze nem erőltetve megy ez az egész, csak azokban az osztályokban, amelyekben tanítok, el szoktam mondani, hogy van egy ilyen vetélkedő és tavaly meg idén azért összejött az a négy ember.

- Milyen témákban kellett idén felkészülni?
- Én az V.-VI. korcsoporttal foglalkoztam, ez a gimnázium 9. osztályától a 12. évfolyamig terjedő korosztály. Ők is 4 témát kaptak: 1968-Mexikó – nyári olimpia, 1998-Nagano – téli olimpia, magyar birkózók az olimpiákon és olimpiai mozgalmakkal kapcsolatos kérdések, ez utóbbi téma kevésbé hangsúlyos.

- Hogyan zajlott a felkészülés folyamata?
- A témákat megadta az Országos Diáksport Szövetség, és onnantól kezdve én állítottam össze kérdéseket, feladatokat, megpróbáltam érdekességeket keresni. Nagyon sok információt az internetről gyűjtöttem össze, de könyvekből is gyűjtöttem anyagot. A szövetség honlapján amúgy vannak dokumentumok, amik változatlanok és évről évre elérhetőek, ezek is segítik a felkészülést, kiindulópontnak mindenképpen jók. Az Olimpiai Bizottság weboldala is sok információt tartalmaz és a régebbi olimpiákra, mint például a ’68-as mexikói, archívumokból készültem. A könyvek azok átfogóan foglalkoznak az olimpiákkal, nincs nagyon olyan, amelyik egy konkrét olimpiáról szól.

- Múlt évben indultatok először. Milyen eredményt értetek el?
- Tavaly ugyanígy egy csapat indult a megyei versenyen, vagyis automatikusan elsők lettünk és mehettünk az országos elődöntőre. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a dunántúli megyék mindegyikéből kikerült egy győztes csapat és velük versenyeztünk az országos döntőbe jutásért. Az elődöntőből az első négy helyezett jut a döntőbe, mi 7-ek lettünk, de első próbálkozásra az is jó eredmény. Idén Tatán lesz az elődöntő, megpróbálunk jól szerepelni.

A versenyre a feladatsort Barabás László állította össze és a rendezvény lebonyolításában is ő segített. Munkáját ezúton is köszönjük!

Wind Zoltán

Képek a Szellemi Diákolimpia megyei döntőjéről:



A besnyői csapat verseny közben

Éremátadás

A győztes besnyői csapat

Az I. István Ker. és Közg. Szakközépisk. csapata verseny közben

Az V.-VI. korcsoport győzteseinek éremátadása