© Fejér Megyei Diáksport Szövetség
_____________________________

www.fejer-diaksport.hu
_____________________________

vissza | nyomtatás
_____________________________

Interjú Jaczó Jenővel, az FMDSZ elnökével
2008. február 28.

- Mióta tölti be az elnöki posztot?

- Ténylegesen 2002 májusától vagyok a Fejér Megyei Diáksport Szövetség elnöke.

- Hogyan került ebbe a pozícióba?

- Én 1976-ban végeztem a Testnevelési Főiskolán és akkor kerültem Székesfehérvárra. Azóta is ugyanazon a munkahelyen dolgozom, a Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskolában. A Fejér Megyei Diáksportban 1977 óta vagyok a röplabda szakág vezetője, innentől lehet számítani a kapcsolatomat a diáksporttal. Mivel 25 évig láttam el ezt a feladatot megszakítás nélkül, 2002-ben több kollégám is megkérdezte, hogy nem vállalnám-e el az elnöki teendőket. Én ezt egy nagy kihívásnak, egy érdekes területnek tekintettem, és végül megpályáztam az elnöki posztot. Az első szavazáson sikerrel vettem az akadályt és kineveztek.

- Az elnökválasztás milyen időközönként zajlik?

- Az elnökséget mindig 4 évre választják, tehát nem évenként, hanem ciklusonként történik a szavazás. Az első kinevezésem 2002-től 2006-ig tartott, akkor újra pályáztam és ismét megválasztottak. Így most már a második ciklusomat töltöm és a következő elnökválasztásig, 2010-ig igyekszem minél jobban ellátni a feladataimat.

- A röplabda szakágnak hogyan lett a vezetője?

- Én a Testnevelési Főiskolán röplabdaedzői diplomát szereztem. Eleinte szülővárosomba, Kaposvárra szerettem volna visszamenni dolgozni, de Székesfehérváron volt munkalehetőség, utánpótlásedzőt kerestek. Először a Volánnál a fiúknál dolgoztam, majd a Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskolában összeállt egy lánycsapat és velük is én foglalkoztam. Nem sokkal ezután a Volánnál is a lányokat kezdtem el edzeni. Ez 1977-ben volt és ekkortól vagyok a röplabdaszakág vezetője is.

- Ön röplabdázott versenyszerűen? Volt igazolt játékos?

- Voltam ugyan igazolt játékos, de nem voltam minősített. Ez azt jelenti, hogy nem voltam soha NB1-es játékos. Persze röplabdáztam sokat, jártam edzésekre és a mai napig ez a kedvenc sportom.

- Jelenleg melyik csapatnál dolgozik edzőként?

- Most a Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola lánycsapatát edzem. Korábban dolgoztam több más csapatnál is, például néhány évet eltöltöttem a másodosztályban, egy évig pedig az NB1-ben is szerepeltem edzőként. Most már körülbelül 8 éve nem foglalkozom NB szintű röplabdával, csak a Bugátos lányoknak tartok edzéseket.

- A Fejér Megyei Diáksport Szövetség elnöki posztja mivel jár? Mely területeken tevékenykedik, milyen feladatokat kell ellátnia?

- Az FMDSZ alapfokú és felmenő rendszerű versenyeket rendez és Fejér megyében 10 diáksport-körzet van. Az elnöki poszt lényegében ennek a 10 körzetnek és ezeknek a versenyeknek a koordinálásáról szól. Persze még sok más teendő is akad, de a legfontosabb, hogy ezeknek a területeknek a képviselői, vezetői együtt tudjanak dolgozni és én abban segítek, hogy az ő munkájuk minél gördülékenyebben menjen. Kéthavonta elnökségi ülés van, ahol az elmúlt időszaknak a történéseit nézzük át és a következő két hónap feladatait és a versenyeket beszéljük meg. Ezeknek az irányításában is segédkezek. Mindemellett szeretném elmondani, hogy ez csapatmunka. Nem működne olyan jól ez a rendszer, ha a körzetvezetők és a testnevelő tanárok nem végeznék olyan jól a teendőiket, ahogyan ezt teszik. Nekik ezúton is szeretném megköszönni kiemelkedő munkájukat.

- Mennyi elfoglaltsággal jár ez a munka?

- Ez attól függ, hogy milyen időszakról beszélünk. Minden héten legalább egy alkalommal találkozok Orsovai Judittal, akivel megvitatjuk a napi eseményeket, történéseket. Ő napi szinten felelőse a versenyek lebonyolításának és szervezésének, vele konzultáljuk meg mindig a teendőket. Tehát hetente ez az egy alkalom biztos, ez körülbelül 2-3 órát igénybe vesz, amíg mindent megbeszélünk. Ezeken a megbeszéléseken készítjük elő a következő elnökségi üléseket, illetve intézzük el a folyó ügyeket. Ilyenkor megkapom azokról a dolgokról szóló papírokat, amik nem titkári, hanem elnöki hatáskörbe tartoznak. Mivel a Fejér Megyei Diáksport Szövetség civil szervezetként működik, szigorú alapszabályzatban le van írva, hogy kinek mi a kötelessége és meddig terjed a felelőssége. Mindezek mellett ha megyei döntőre kerül sor, akkor sportágtól függetlenül megpróbálok elmenni az eseményre. Ezeken felül a Fejér Megyei Diáksport Szövetség vállal iskolákkal karöltve különböző területi vagy országos versenyeket, melyekre feltétlenül kilátogatok. Mindemellett különböző társadalmi szervezetekkel is tartjuk a kapcsolatot és velük is jól tudunk együttműködni. A Városi és a Megyei Önkormányzatnak pedig külön szeretném megköszönni azt a kiemelt figyelmet és támogatást, amit nyújtanak nekünk.

- A saját szakágát, a röplabdát a sportok között mennyire ítéli népszerűnek?

- Én úgy gondolom, hogy népszerűbb lett. Mint szabadidős sportot nagyon sok fiatal kedveli. Például nyáron a strandokon rengetegen röplabdáznak homokos pályán. A Magyar Diáksport Szövetség részéről elindult egy folyamat, mely az amatőr sport felé nyit. Ez azt jelenti, hogy egyre több olyan diák tud bekapcsolódni a versenyrendszerbe, akik nem sportoltak egyesületi szinten, de szeretnének játszani különböző csapatokban. Ez szintén növelte többek között a röplabda népszerűségét is. Egy másik kezdeményezés, melyet Székesfehérvár városa teremtett, hogy elindult a "nyitott tornaterem" sorozat, ahol szintén 25-30 gyerek sportol rendszeresen.

- A "nyitott tornaterem" sorozat mit jelent? Miről szól ez a kezdeményezés?

- Székesfehérvár városa megkérte az iskolákat és a testnevelő tanárokat, hogy tartsák nyitva a tornatermeket délutánonként. Mindegyik iskolában ki van jelölve, hogy milyen sportágakat lehet űzni és mely napokon. A Bugátban, ahol tanítok például floorball és röplabda van csütörtökönként. A lényege ennek a kezdeményezésnek, hogy bárki eljöhet sportolni bármelyik iskolába. Például ahhoz, hogy valaki röplabdázni jöjjön, nem kell a Bugátba járnia. Lehet ő egy 12 éves gyerek is, vagy egy 40 éves apuka, csak sportoljanak valami. Nagyon kevesen mozgatják meg rendszeresen a testüket, mert miután hazatérnek este a munkából, már nem éreznek magukban annyi energiát, hogy még sportolni is elmenjenek. Ezen próbálunk változtatni, idén második éve vannak nyitva a tornatermeket a sportolni vágyóknak.

- A Fejér Megyei Diáksport Szövetségben a szakágvezetők mit kapnak a munkájukért? Van ezeknek a posztoknak anyagi vonzata vagy csak a sportág szeretetéért vállalják?

- Anyagi vonzata nincsen ezeknek a munkáknak. Inkább azt lehet mondani, hogy akik szakágvezetői pozícióba kerültek, azok az emberek a saját sportjukban letettek már valamit az asztalra. Ez megtiszteltetés számukra, hogy felkérik őket és ha idejük és energiájuk engedi, illetve szívesen foglalkoznak fiatalokkal, diákokkal, akkor szokták elvállalni.

- Volt-e nagyobb rendezvény az elmúlt időszakban, amit a Fejér Megyei Diáksport Szövetség segítségével rendeztek?

- 2007 májusában a Nemzetközi Iskolasport Szövetség úszó világkupáját rendeztük meg itt Székesfehérváron. Ezt az eseményt a várossal illetve a Fejér Megyei Úszószövetséggel karöltve sikerült megrendezni és 20 nemzet sportolói vettek részt rajta. Itt szeretném megemlíteni Sárdi Istvánné, Jutka néni és fia, Sárdi Ákos nevét. Gyakorlatilag ezt az úszó világkupát ők szervezték meg és nekik köszönhető, hogy a rendezvény nagy sikert aratott. Köszönet illeti őket kiemelkedő munkájukért és azért, hogy öregbítették városunk hírnevét. Ezen kívül 2007. november 22-én itt rendeztük a regionális sportkonferenciát, melyen a nemzeti sportstratégiáról volt szó és három megye képviselői vettek részt. Minden tanév elején megrendezi az FMDSZ a Fejér megyei testnevelő tanárok nyitóértekezletét, mely bizonyos tekintetben egy szakmai továbbképzés, ahol a következő évi feladatokról kapnak tájékoztatást a kollégák.

- Ön már hat éve tölti be az elnöki posztot. Még mindig ugyanannyira szereti csinálni, mint az elején?

- Ez nehéz kérdés. A lelkesedésemmel nincs probléma, de a világ folyamatosan változik. Ezeket a változásokat néha nehéz követni, illetve elfogadni. Különösen akkor nehéz, ha negatívan érinti a diáksportot. Én még mindig azt állítom, hogy például a Diákolimpia több figyelmet érdemelne, hiszen a gyerekek szeretik. Én ugyanúgy, mit eddig, ezután is arra fogok törekedni, hogy a diákok és a diáksport megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel.
Wind Zoltán