A mérkőzéseket két helyszínen, Ercsiben és
Bakonycsernyén rendezték meg. A verseny a IV. korcsoportban zajlott, fiúk és
lányok egyaránt játszottak. A gyerekek és edzőik egyaránt kitettek magukért, a
rendezvények színvonala kitűnő volt, minden csapat a maximumot
nyújtotta. A kézilabda-versenysorozat még a tavalyi
évben kezdődött a körzeti selejtezőkkel. A bajnokság felelőse Listár
Ferenc, aki az alábbi információkat mondta el az idei kiírásról:
Fejér megye nyolc területre van osztva
diáksport szempontból, amelyek a következők: Székesfehérvár általános iskolák, Székesfehérvár körzete, Dunaújváros
általános iskolák, Dunaújváros körzete, Bicske és körzete, Gárdony és körzete,
Mór és körzete, Sárbogárd és körzete. Az egyes
területeken belül bármely általános iskola benevezhetett a versenyre. Először a
selejtezőket játszották le, ahol az iskolákat csoportokba sorsolták.
Oda-visszavágós rendszerben zajlott a bajnokság, mely sorozat végén minden
diáksportos területről kikerült egy-egy győztes csapat. A továbbiakban a megyei elődöntők két helyszínen zajlottak, március
12-én Ercsiben és 13-án Bakonycsernyén. Azt, hogy melyik terület győztesei
melyik elődöntőben játszik, azt a földrajzi elhelyezkedésük döntötte el, ugyanis
Fejér megye azon túl, hogy nyolc területre van bontva, szét van választva északi
és déli régió szerint is.
Az elődöntőn részt vett
csapatok:
Ercsi, 2008. március 12.:
Lányok: Arany
János Általános Iskola (Dunaújváros) Baracs Mészöly Géza Általános Iskola
(Sárbogárd) Rácalmás
Fiúk: Szilágyi
Erzsébet Általános Iskola (Dunaújváros) Baracska Mészöly Géza Általános Iskola
(Sárbogárd) Adony
Bakonycsernye, 2008. március
13.:
Lányok:
Mezőszilas Bakonycsernye Bodajk
Fiúk:
Mezőszilas Bakonycsernye Csókakő
Az elődöntőkben körmérkőzések zajlottak,
mindenki játszott mindenkivel. Egy mérkőzés 2x15 perc (az országos döntőn már
2x20 perc a játékidő), csapatonként maximum 14 játékos nevezhető. A korcsoportba
olyan gyerekek nevezhetők, akik 1993. január 1. és 1994. december 31. között
születtek. A cserék természetesen a kézilabda szabályainak megfelelően
folyamatosan történhetnek, félidőnként egy időkérési lehetőség áll az edzők
rendelkezésére. Az elődöntők első két helyezettjei
bejutnak a megyei döntőbe, ahonnan a megyebajnok kvalifikálja magát az országos
elődöntőre, melyet idén Móron rendeznek majd.
Csapatok, eredmények:
Az Ercsiben részt vett lánycsapatok
névsorai, eredmények:
Arany János Általános Iskola (Dunaújváros):
Szerdahelyi Éva, Márki Margit, Ujhelyi Vivien, Béri
Georgina, Szaniszló Adrienn, Matolcsi Melinda, Balázs Eszter, Gaják Leila,
Kulics Martina, Kovács Nóra, Bíró Bianka, Higer Anett Edző: Szepessyné Azarié
Baracs: Hável
Alexandra, Tóth Ildikó, Kálló Henrietta, Geri Petronella, Kochán Alexandra,
Virág Regina, Kiss Karolina, Udvardi Tímea, Zorics Vivien, Czimmermann Mónika,
Illyés Beáta, Sallai Fanni, Stadler Alexandra, Killer Alina Edző: Meggyes László
Mészöly Géza Általános Iskola
(Sárbogárd): Pentér Kriszta, Bárányos Eszter,
Csatári Dóra, Dravecz Dorina, Grigohát Gabriella, Loránt Nikolett, Pszota
Cintia, Répási Ágnes, Sáfrány Loretta, Szabó Andrea, Szabó Viktória, Zádori
Alexandra, Zavadszky Viktória Edző: Szénási Csaba
Rácalmás: Nyuli
Virág, Kiss Renáta, Csada Brigitta, Czene Adrienn, Nagy Márta, Dedecsik Dóra,
Szabó Fanni, Szarka Katica, Kovács Éva, Stumphauzer Laura, Dózsa Gréta, Gallasz
Vivien Edző: Németh
Ildikó
Eredmények:
Arany János –
Baracs 19-6 (10-0) Mészöly Géza – Rácalmás
14-14 (7-7) Baracs –
Mészöly Géza 13-12 (6-6) Rácalmás – Arany
János 4-24 (1-13) Mészöly Géza – Arany
János 5-25 (2-13) Baracs – Rácalmás 16-14
(7-6)
A mérkőzéseket vezette: Décsi Tünde, Polgár
Csaba, Krizsán Brigitta
Az Ercsiben részt vett fiúcsapatok
névsorai, eredmények:
Szilágyi Erzsébet Általános Iskola
(Dunaújváros): Kakas Tivadar, Pap Norbert, Pulay
Gábor, Szalontai Péter, Szekrényesi János, Nédó Roland, Kerekes Richárd,
Sohotiuc Tarzan Edző:
Trautmann Nikoletta
Adony: Jakoda
Alex, Máthé Benjamin, Nebecz Márk, Kovács F. Olivér, Kővári Balázs, Marczinka
Bálint, Kenesei András, Kozmér Alex, Stanczel Nikó, Stanczel Balázs, Tischner
Máté Edző: Németh
Ildikó
Baracska: Vajda
Attila, Kocsis Sándor, Molnár Csaba, Csepke Róbert, Dombai Máté, Mátyási Dániel,
Kurucz Norbert, Schmidt Attila, Kovács Kornél, Nádi Viktor, Lehoczki
József Edző: Németh
István
Mészöly Géza Általános Iskola
(Sárbogárd): Papp Gábor, Földi Attila, Kovács János,
Kranauer Balázs, Urfi Ádám, Rehák Tamás, Csányi Dávid, Varga Roland, Németh
Norbert, Vasárus Gábor, Kovács Dávid, Goldberger Marcell, Soós
Máté Edző: Sárközi
Kovács Katalin
Eredmények:
Szilágyi – Adony
32-5 (16-2) Baracska – Mészöly Géza
5-16 (0-9) Adony – Baracska 20-12 (10-4) Mészöly
Géza – Szilágyi 8-20 (5-12) Baracska –
Szilágyi 8-27 (5-13) Mészöly
Géza – Adony 21-6 (11-2)
A mérkőzéseket vezette: Décsi Tünde, Polgár
Csaba, Krizsán Brigitta
A Bakonycsernyén részt vett
lánycsapatok névsorai, eredmények:
Bodajk: Cseh
Melinda, Preil Szilvia, Szentesi Eszter, Tábori Renáta, Király Zsófia, Szeghy
Szabina, Szász Dóra, Farkas Noémi, Cseh Laura, Balázs Hajnalka, Pigler
Mónika Edzők: Kulcsár
Eszter és Kiszely Imréné
Bakonycsernye:
Horváth Renáta, Bene Kata, Farmosi Mária, Hegedűs Henrietta, Hodula Ildikó,
Horváth Dóra, Jónás Fruzsina, Kovácsi Klaudia, Mekota Nikolett, Schvelik Tünde,
Mágocsi Csilla, Lénárth Tünde, Szkok Evelin Rebeka Edző: Mihucza Tibor
Mezőszilas: Tóth
Krisztina, Jakob Jozefina, Schneider Éva, Patai Boglárka, Raffael Aranka,
Raffael Bianka, Csendes Szabina, Takács Viktória, Zádori
Judit Edző: Zámbó
Tibor
Eredmények:
Bodajk – Bakonycsernye 12-19
(3-12) Mezőszilas –
Bakonycsernye 27-11 (10-6) Mezőszilas – Bodajk 28-17
(16-10)
A mérkőzéseket vezette: Kovács János, Tombor
Szilárd, Tombor Árpád
A Bakonycsernyén részt vett
fiúcsapatok névsorai, eredmények:
Bakonycsernye:
Bartal Péter, Boros László, Havasi Ákos Dávid, Kiss Lajos, Kalincsák Dávid,
Kolmer László, Kukoda Krisztián, Nemes Roland, Orbán Máté, Radocha Gábor, Szabó
Balázs, Szűcs Gábor, Tujner Tamás, Zsigó Jonatán, Kiss Bence Edző: Bihari Róbert
Csókakő: Balog
Benjamin, Csöngedi Richárd, Kuharik Attila, Kutassy Barnabás, Máhr Imre, Remete
Attila, Takács Ákos, Szili Róbert, Steflik István Edző: Kiszely Imréné
Mezőszilas:
Kapcsos Pál Henrik, Kis Dániel, Kozáry Péter, Lelkes Dávid, Pálfi Miklós, Pordán
Gábor, Szabó Gyula, Szilágyi Martin, Sztojka Ákos Edző: Zámbó Tibor
Eredmények:
Mezőszilas –
Bakonycsernye 17-16 (8-7) Csókakő –
Bakonycsernye 10-30 (16-5) Csókakő –
Mezőszilas 8-30 (15-2)
A mérkőzéseket vezette: Kovács János, Tombor
Szilárd, Tombor Árpád
Wind Zoltán
Képek a mérkőzésekről:
|