© Fejér Megyei Diáksport Szövetség
_____________________________

www.fejer-diaksport.hu
_____________________________

vissza | nyomtatás
_____________________________

Mezei futóverseny, megyei döntő
2008. április 2.

A Diákolimpia keretein belül zajló verseny megyei döntőjére Agárdon a Parkerdőben került sor. Több mint 750 általános iskolás és középiskolás diák indult a különböző korcsoportok küzdelmeiben. A diáksportokat tekintve ez az esemény talán a legnagyobb, melyet megyei szinten rendeznek Fejér megyében. A gyerekek teljesítményére a változékony időjárás ellenére nem lehetett panasz, csakúgy, ahogy magára a rendezvényre sem.

A döntő megszervezéséért és lebonyolításáért köszönet illeti a gyerekeket, akik részt vettek, a testnevelő tanárokat, akik felkészítették és elkísérték őket, illetve a főszervezőknek, Bodor Zoltánnak, a rendezvény felelősének, Siklósy Péternek, az atlétika szakág vezetőjének és Perjés Andrásnak, aki Gárdony és körzetének DSB vezetője.

A verseny céljai a következők voltak:

- lehetőség a tanulók felkészültségének összemérésére
- versenyzési alkalom biztosítása
- a megyei bajnoki cím eldöntése

Résztvevők:

- I.-IV. korcsoportban a diáksport körzetek 1.-3. helyezett csapatai és 1.-4. egyéni helyezettjei.
- V.-VI. korcsoportban iskolánként legfeljebb 2 csapat.

Indulók:

- azok a csapatok, akik a városi illetve körzeti versenyen 1.-3. helyen végeztek és interneten a megadott határidőn belül neveztek.
- azok az egyéni versenyzők, akik a városi illetve körzeti versenyen 1.-6. helyen végeztek és interneten a megadott határidőn belül beneveztek.
- a versenyszám megkezdése előtt legkésőbb 10 perccel összesítő névsorral, rajta orvosi igazolással és diákigazolvánnyal a versenyirodán lejelentkeztek
- csapatban nevezett versenyzőt még egyszer nem kell egyéni indulóként nevezni.

A rendező iskola a körzeti verseny eredményeitől függetlenül korcsoportonként és nemenként indíthat csapatot!
Az első két helyezett csapat korcsoportonként bejut az országos döntőbe. Egyéniben a III. korcsoporttól fölfelé az első 4 helyezett indul az országos döntőben, melyet idén Gödöllőn rendeznek.

Csapatösszeállítás:

Korcsoportonként 5 fő, csapateredménybe a legjobb 4 eredmény számít. Holtverseny esetén a jobb 4. helyezés dönt.

Díjazás:

az 1.-3. helyezett versenyzők éremdíjazásban, az 1.-3. helyezett csapatok kupadíjazásban részesülnek.
Az V. és VI. korcsoportban a lányok ugyanazt a távot futják, és egy futamban indulnak.

Versenytávok:

Lányok:
I. korcsoport 0,6 km rajt: 14:30
II. korcsoport 1,0 km rajt: 14:55
III. korcsoport 1,5 km rajt: 15:15
IV. korcsoport 2,0 km rajt: 15:35
V. és VI. korcsoport 2,5 km rajt: 16:00

Fiúk:
I. korcsoport 0,6 km rajt: 14:40
II. korcsoport 1,0 km rajt: 15:05
III. korcsoport 2,0 km rajt: 15:25
IV. korcsoport 3,0 km rajt: 15:45
V. korcsoport 3,5 km rajt: 16:15
VI. korcsoport 4,0 km rajt: 16:30

A célba érkező versenyzők létszáma korcsoportonként:

lányok, I. korcsoport: 91 fő fiúk, I. korcsoport: 103 fő
lányok, II. korcsoport: 93 fő fiúk, II. korcsoport: 93 fő
lányok, III. korcsoport: 77 fő fiúk, III. korcsoport: 75 fő
lányok, IV. korcsoport: 75 fő fiúk, IV. korcsoport: 63 fő
lányok, V. korcsoport: 21 fő fiúk, V. korcsoport: 43 fő
lányok, VI. korcsoport: 8 fő fiúk, VI. korcsoport: 27 fő

Eredmények:

Lányok, I. korcsoport, egyéni:

1. Bakonyvári Zsanett (Bakonycsernye)
2. Soproni Barbara (Bakonycsernye)
3. Kopár Alexandra (Németh László, Székesfehérvár)

Lányok, I. korcsoport, csapat:

1. Hétvezér, Székesfehérvár
2. Vasvári, Dunaújváros
3. Tóvárosi, Székesfehérvár

Lányok, II. korcsoport, egyéni:

1. Enesei Rita (Ciszterci, Székesfehérvár)
2. Fehérvári Alixa (Baracs)
3. Ruszanov Nikoletta (Bakonycsernye)

Lányok, II. korcsoport, csapat:

1. Bakonycsernye
2. Baracs
3. Vasvári, Dunaújváros

Lányok, III. korcsoport, egyéni:

1. Ormándi Rebeka (Hétvezér, Székesfehérvár)
2. Szuna Tamara (Zimmermann, Mór)
3. Gurisatti Gréta (Móricz, Dunaújváros)

Lányok, III. korcsoport, csapat:

1. Zimmermann, Mór
2. Agárd
3. Hétvezér, Székesfehérvár

Lányok, IV. korcsoport, egyéni:

1. Szakács Minea (Vasvári, Dunaújváros)
2. Őrsi Barbara (Vasvári, Dunaújváros)
3. Berta Zsuzsanna (Ciszterci, Székesfehérvár)

Lányok, IV. korcsoport, csapat:

1. Hétvezér, Székesfehérvár
2. Kápolnásnyék
3. Ciszterci, Székesfehérvár

Lányok, V. korcsoport, egyéni:

1. Hajdu Rita (Széchenyi, Dunaújváros)
2. Szilassy Kata (Tóparti, Székesfehérvár)
3. Rehány Orsolya (Széchenyi, Dunaújváros)

Lányok, V. korcsoport, csapat:

1. Széchenyi I. számú csapata, Dunaújváros
2. Tóparti, Székesfehérvár
3. Széchenyi II. számú csapat, Dunaújváros

Lányok, VI. korcsoport, egyéni:

1. Imre Orsolya (Teleki, Székesfehérvár)
2. Szabó Csilla (Lorántffy, Dunaújváros)
3. Pavuk Regina (Széchenyi, Dunaújváros)

Lányok, VI. korcsoport, csapat:

1. Széchenyi, Dunaújváros
Ebben a korcsoportban több csapat nem indult!

Fiúk, I. korcsoport, egyéni:

1. Simon Milán (Enying)
2. Szabó Levente (Sárbogárd)
3. Medve Dominik (István Király, Székesfehérvár)

Fiúk, I. korcsoport, csapat:

1. Enying
2. Tóvárosi, Székesfehérvár
3. Agárd

Fiúk, II. korcsoport, egyéni:

1. Baranyi Tamás (Kápolnásnyék)
2. Kovács Ádám (Németh László, Székesfehérvár)
3. Óvári Zsolt (Alcsút)

Fiúk, II. korcsoport, csapat:

1. Tóvárosi, Székesfehérvár
2. Agárd
3. Kápolnásnyék

Fiúk, III. korcsoport, egyéni:

1. Tóth Barnabás (Agárd)
2. Hushegyi Csaba (Zichyújfalu)
3. Győri Csaba (Vörösmarty, Székesfehérvár)

Fiúk, III. korcsoport, csapat:

1. Tóvárosi, Székesfehérvár
2. Agárd
3. Szabadegyháza

Fiúk, IV. korcsoport, egyéni:

1. Kozics Patrik (Vasvári, Székesfehérvár)
2. Hegyi Zoltán (Széchenyi, Dunaújváros)
3. Molnár Tibor (Iszkaszentgyörgy)

Fiúk, IV. korcsoport, csapat:

1. Széchenyi, Dunaújváros
2. Szabadegyháza
3. Zimmermann, Mór

Fiúk, V. korcsoport, egyéni:

1. Bánhegyi Szabolcs Máté (Bugát Pál, Székesfehérvár)
2. Gucsi Imre (Bánki Donát, Dunaújváros)
3. Nagy Péter (Teleki, Székesfehérvár)

Fiúk, V. korcsoport, csapat:

1. Széchenyi, Székesfehérvár
2. Tóparti, Székesfehérvár
3. Széchenyi, Dunaújváros

Fiúk, VI. korcsoport, egyéni:

1. Demeter Bence (Széchenyi, Székesfehérvár)
2. Havlik Barnabás (Kodolányi, Székesfehérvár)
3. Németh Miklós (Széchenyi, Dunaújváros)

Fiúk, VI. korcsoport, csapat:

1. Széchenyi, Székesfehérvár
2. Dunaferr Szakközépiskola, Dunaújváros
3. Vörösmarty, Székesfehérvár

Minden versenyzőnek gratulálunk az egyéniben és csapatban elért eredményekhez egyaránt!

Wind Zoltán