© Fejér Megyei Diáksport Szövetség
_____________________________

www.fejer-diaksport.hu
_____________________________

vissza | nyomtatás
_____________________________

Szállt a labda sebesen, éremért voltunk Segesden

Bár az elmúlt héten, szombaton is dolgoztunk, a jól megérdemelt vasárnapi pihenő helyett, Szűcs Tibit sem kímélve, - köszönet neki érte, -néhány le nem igazolt tollaslabdázó gyerkőccel, Segesdre utaztunk. Az előző évben vettünk részt először ezen a nemzetközi versenyen, s idén is örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Sajnos két emberkénk is itthon maradt betegség miatt, ám a többiek nagyon igyekeztek. Pedig nem volt könnyű dolguk. Ott nincsen olyan szép tornacsarnok, mint a mienk, s a pályák is csúsztak mind az iskolában, mind a művelődési házban. Ám a nehézségeket a kedves fogadtatás és vendéglátás feledtette.

Az U11-es korosztályban indult Újfalusi Karolina, akinek az ütője csak a döntőben remegett meg, s mindössze egyetlen ponttal kapott ki. Ekkor már a jobb pontarányt kellett nézni, s így a dobogó harmadik fokára állhatott csak. Kicsit jobban kellene önmagában is bíznia, s akkor fényesebb lehet az érem legközelebb. Ugyanebben a korosztályban versenyzett Pánczél Zolika, aki a legifjabbak közé tartozott az egész mezőnyben. Nagyon ügyesen versenyezve ő is csak egy mérkőzést veszített el. A későbbi győztestől kapott ki, ám a begyűjtött bronzérem nagyon jó teljesítmény tőle, s bizony szép eredményekkel kecsegtet a továbbiakban is, ha szorgalmasan jár edzésekre. Sok idegen szülő volt, aki neki szurkolt, és gratuláltak is a játékát látva.

A nagyobbaknál indult az U15-ös korcsoportban Kaszás Tamás, aki a csúszós pályán nehezen tudott talpon maradni, s bár szoros meccseket játszott, két győzelemmel és két vereséggel a nyolcadik helyet tudta megszerezni. Pedig mindketten tudtuk, ennél többre képes. Az önbizalommal neki is akadnak még gondjai. Bátrabban kellene szárnyalnia, s a problémákat könnyedebben véve azokat le tudja majd győzni.

Ugyancsak ebben a csoportban versenyzett Lippai Bálint, aki most nem talált legyőzőre, s az eredményhirdetéskor az aranyérmet akasztották a nyakába. Ráadásul még egy szép ajándékkal is gazdagabb lett.

Mindegyiküknek gratulálok, s további sok sikert kívánok. Ám, a sikert csak úgy ingyen nem adják, dolgozni kell érte, s az igazi értékét is pont ez adja meg.

Karkóné Lukácsy Marianna
Testnevelő tanár, tollaslabda edző