Milyen feladatokat lát el a megyei diáksport szövetségen belül?
Tevékenységeimet tekintve több feladatot is ellátok: a megyei diákolimpiai versenyek
szervezése, koordinálása, versenykiírás elkészítése, jegyzőkönyvek
begyűjtése és jelentések a megyei szövetség felé.
Hogyan látja a diáksport jelenlegi helyzetét?
Évről évre egyre kevesebb a csapat. Fiúknál még csak-csak, de
lányoknál van olyan korcsoport, ahol egyetlen egy csapat van megyei szinten, aki benevez
a diákolimpiára és ez mindenképpen óriási probléma. A másik gond, hogy volt olyan csapat, aki
benevezett és visszalépett, mert jelezte a testnevelő, hogy a gyerekeket nem tudja összeszedni,
mert több más olyan dolog van, ami talán jobban érdekli őket, mint a sport.
Foglalkozott-e korábban hivatásszerűen kosárlabdával mint játékos?
Teljesen amatőr szinten kosárlabdáztam, a legkisebb
korosztálytól az ifjúsági korosztályig, a főiskolán még két évet, majd ezt követően a főiskolai
tanulmányaim után már csak hobbi szinten játszottam.
A kosárlabdán kívül esetleg más sportágakban is érdekelt?
10 éves korom óta kosárlabdával foglalkozom, emellett megszállott labdajáték rajongó vagyok
és minden labdás sportágat nagyon szeretek, például labdarúgást,kézilabdát,
tehát mindent amit labdával játszanak.
Tulajdonképpen edzőként és testnevelő tanárként is dolgozik?
Jelen pillanatban tanárként dolgozom és a kezem alatt lévő gyerekek testnevelés
órán kívüli foglalkozások során kapják a kosárlabdázás alapjait. Délelőtt mint tanár és délután
az iskolán belül mint edző foglalkozom velük.
Milyen diákcsapatokkal foglalkozik?
Az irányításom alá tartoznak középiskolai és általános iskolai diákok is. A középiskolásokkal
szeptembertől foglalkozom. Az általános iskolásokkal csak a megyei döntőben foglalkozom mint edző.
A beszélgetés folyamán említette, hogy kevés a csapat. Ön hogyan motiválja a diákokat
a sportolásra?
Én személy szerint nem panaszkodhatom, ez egy közel hatszáz
fős általános iskola, ahol tanítok és körülbelül ötven gyerek van kapcsolatban a kosárlabdával.
Az egyetlen probléma, hogy nincsen megfelelő nagyságú terem.
Mit gondol az Ön saját területén belül mit tud tenni az előrehaladás, jobbítás érdekében?
Igyekszem minél több gyereket bevonni és azt hiszem, ez az alap, mert a tömegből lesz
aztán a minőség, tehát ha sok gyereket be tudok vonni, akkor abból előbb-utóbb minőségi
játékosokat lehet faragni. Azt viszont el kell mondanom, hogy
száz-kétszáz általános iskolás gyerekből lesz egy,aki esetleg lehet valamikor kosárlabdázó.
Visszatérve a szabadidejére. Mennyire foglalja le a szabadidejét ez a tevékenység?
Nagyon, gyakorlatilag a mindennapjaimat lefoglalja, sőt néha a hétvégéket is, de erre
áldoztam ezt az évet, hiszen úgy látom, hogy sok tehetség van kibontakozóban
Milyen gyakran vannak az edzések egy héten?
Két korcsoportra bontottam őket. A legkisebbeknek heti három edzésük van, a nagyobbaknak
pedig négy edzésük van.
A csapaton belül vannak feltörekvőben lévő játékosok?
Természetesen minden csapatban vannak ilyen gyerekek, akikből lehet
kiváló játékos, csak az a kérdés hogy lesz-e belőlük. Vannak már olyan tehetséges kisiskolások is, akikre felfigyelt a Dávid Kornél Kosárlabda Iskola és ők majd később ott folytathatják és továbbfejleszthetik a kosárlabdás készségeiket.
|