© Fejér Megyei Diáksport Szövetség
_____________________________

www.fejer-diaksport.hu
_____________________________

vissza | nyomtatás
_____________________________

IV. Korcsoport megyei kézilabda döntő Seregélyesen

A IV. korcsoportos megyei kézilabda döntőre Seregélyesen került sor március 12-én, négy lány és négy fiú csapat részvételével. A csapatok rendkívül felkészülten érkeztek a megmérettetésre. A lányok közül első helyen végzett a Németh László Általános Iskola Mezőszilasról. Második helyen az Arany János Általános Iskola, harmadik helyen a Móricz Zsigmond Általános Iskola és végül, de nem utolsó sorban a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola szerzett negyedik helyezési érdemet. A fiúk kézilabda csapatai közül első helyen kiválóan szerepelt a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola, akik részt vesznek majd az országos elődöntőn is. Második helyen a Németh László Általános Iskola mezőszilasi fiú csapata végzett. Harmadik helyen a Mészöly Géza Általános Iskola sárbogárdi csapat szerepelt eredményesen, a negyedik helyen ezúttal a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola kézilabda csapata zárta a sort.

Seregélyesen a Sportcsarnokban kerültek megrendezésre a mérkőzések, a bajnokság felelőse, a rendezvény fő szervezője Listár Ferenc volt. Ezek a mérkőzések a diákolimpia keretein belül zajlottak a IV. korcsoportban.

Szabályok: A mérkőzéseket felváltva játszották a fiú és a lány csapatok.

A félidők 2x15 percesek voltak, tizenkét játékos játszhatott a csapatban, abból hét játékos volt a megengedett a pályán. Minden félidő végén volt 2 perc pihenés, a 2 perces kiállítást 1 percre redukálták és 2 meccs között volt 5 perc szünet és felkészülés a csapatok számára.


Németh László ált. iskola


Arany János ált. iskola


Móricz Zsigmond ált. iskola


Mészöly Géza ált. Iskola














Tóvárosi ált. iskola


Németh László ált. iskola


Mészöly Géza ált. iskola


Dózsa György ált. Iskola

Döntőbe jutott 4 lány csapat

Németh László Általános Iskola Mezőszilas
Arany János Általános Iskola Dunaújváros
Móricz Zsigmond Általános Iskola Dunaújváros
Mészöly Géza Általános Iskola Sárbogárd

Csapattagok:

Németh László Általános Iskola: Csendes Szabina, Farkas Réka, Jakab Jozefina, Márkus Klára, Orsós Éva, Patai Boglárka, Raffael Aranka, Raffael Rita, Schmidt Nikolett, Schneider Éva, Simon Georgina, Takács Viktória, Tóth Krisztina, Zádori Judit
Edző: Zámbó Tibor

Arany János Általános Iskola: Szerdahelyi Éva, Kaczor Bea, Keresztes Kata, Konics Nóra, Bíró Bianka, Buda Szandra, Wernitzer Szintia, Suplicz Fanni, Marki Margit
Edző: Szepessyné Azari Éva

Móricz Zsigmond Általános Iskola: Berta Annamária, Fábián Kira, Kargli Mirjam, Kőhalmi Nóra, Márkus Boglárka, Orbán Adrienn, Orbán Zsófia, Sinka Jennifer, Szárszó Dorottya, Szabó Gréta
Edző: Siller Edina

Mészöly Géza Általános Iskola: Szabó Viktória, Dravecz Dorina, Pszota Cintia, Répási Ágnes, Safrány Loretta, Télessy Petra, Závodszky Viktória, Virág Barbara, Zádori Alexandra, Csatári Dorina
Edző: Sárközyné Kovács Katalin

Eredmények

Móricz- Arany 20:22 (8:14)
Németh- Mészöly 16:9 (14:6)

III. Helyezésért küzdött: Móricz- Mészöly 37:13 (19:3)

Döntő: Arany- Németh 13:23 (8:14)

Végeredmény:

I. Németh László Ált. Iskola Mezőszilas
II. Arany János Ált. Iskola Dunaújváros
III. Móricz Zsigmond Ált. Iskola Dunaújváros
IV. Mészöly Géza Ált. Iskola Sárbogárd

Döntőbe jutott 4 fiú csapat

Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár
Németh László Általános Iskola Mezőszilas
Mészöly Géza Általános Iskola Sárbogárd
Dózsa György Általános Iskola Dunaújváros

Csapattagok:

Tóvárosi Általános Iskola: Bakonyvári Patrik, Bíró Dániel, Bognár Bence, Csóka Bence, Dolezsál Károly, Géresi Krisztián, Grőber Mátyás, Gulyás Dániel, Hudra Milán, Kocsis Ferenc, Kőmíves Dániel, Kovács Bálint, László Dávid, Lesku Roland, Pálinkás Benjamin
Edző: Fodor Tamás

Németh László Általános Iskola: Szilágyi Martin, Hegyi Bálint, Kapocs Pál, Kozáry Péter, Sztojka Ákos, Pethes Máté, Kis Dániel, Pordán Gábor, Lelkes Dávid
Edző: Zámbó Tibor

Mészöly: Papp Gábor, Dicsérdi Ádám, Vasárus Gábor, Urfi Ádám, Soós Máté, Kovács Dávid, Kapoli Imre, Iker József, Husvéth Zsolt, Bereznay Benjamin, Goldberger Marcell, Huszár Gábor
Edző: Sárközyné Kovács Katalin

Dózsa: Takács Árpád, Tancsa Dániel, Németh Balázs, Schmidt Bence, Csapó Krisztián, Rajcsányi Ádám, Kovács Gergő, Akucs Árpád
Edző: Paprika Jenő

Eredmények:

Németh- Mészöly 22:11 (10:3)
Dózsa- Tóvárosi 19:37 (12:19)

III. helyezésért küzdött: Mészöly- Dózsa 20:19 (6:12)

Döntő: Németh- Tóvárosi 25:32 (15:10)

Végeredmény:

I. Tóvárosi Ált. Iskola Székesfehérvár
II. Németh László Ált. Iskola Mezőszilas
III. Mészöly Géza Ált. Iskola Sárbogárd
IV. Dózsa György Ált. Iskola Dunaújváros

Zippenfenig József
Zippenfenig József
újságíró gyakornok