játékos sportverseny JÁTÉKOS SPORTVERSENY vissza nyomtatás

eredmények 2011/2012
JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA
MEGYEI DÖNTŐ
VERSENYKIÍRÁS 2011/2012.


A verseny célja:
A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak megfelelő anyagra épülő sor-és váltóversenyek rendezésével versenyzési lehetőség biztosítása.
A bajnoki cím eldöntése.
Az első és második helyezett csapat az országos elődöntőbe jut.

A verseny rendezői: Fejér Megyei Diáksport Szövetség
Chernel István Ált. Isk. és Gimnázium Agárd

A verseny ideje, helye: 2012. január 28. szombat, 10 óra
VVSI tornaterem Agárd Tópart u. 17.

A verseny résztvevői:
Körzeti, városi versenyekről továbbjutott csapatok. (8 csapat)
I-II. korcsoport: az országos kiírás "Általános szabályok" 4-5. pontja szerint.
Nevezhető csapatlétszám: 18 fő (9 fiú, 9 leány), kísérők száma: 2 fő (felnőtt).
1-1 feladatot 12 fő (6 fiú, 6 leány) hajt végre.
Feladatonként 6 tanuló cserélhető (3 fiú, 3 leány).
A "felversenyzés" egy évfolyammal feljebb engedélyezett, de az adott versenyen belül a versenyző csak abban az évfolyamban szerepelhet, amelyikbe benevezték.

A csapat összeállítása évfolyamonként:
2003-ban vagy az után születettek 2 fiú és 2 leány
2002-ben születettek 2 fiú és 2 leány
2001-ben születettek 2 fiú és 2 leány

Nevezés: Minden körzeti versenyben résztvevő csapat nevezzen az interneten! A megyei döntőbe jutott csapatokat a körzetvezetők továbbítják a nevezési felületen a megyei versenybe.

Igazolás: A 2011/2012. MDSZ versenykiírás "Általános szabályok" 6. pontja szerint.

Technikai értekezlet 9 órakor
9.00-9.45 bemelegítés
9.50-től gyülekező, ünnepélyes bevonulás

Versenyfeladatok:
1/2. Hullámlabda
2/3. Pókjárás-rákjárás
3/1. Akadálypálya
4/2. Bújj és karikában fuss
5/1. Kötélhajtás
6/1. Futás váltóbottal
7/1. Floorball-váltó
8/2. Szlalom labdavezetés
9/2. Akadályon át
10/1. Kötélhúzás
Döntetlen esetére tartalékfeladat a játékfeladatokból kerül kisorsolásra.

Díjazás: Az I-II-III. helyezett csapatok érem, az I-VIII. helyezett csapatok oklevél díjazásban részesülnek.

KIEGÉSZÍTÉSEK

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
4. A játékleírásnak nem megfelelő végrehajtás, vagy a nem korrigált hiba büntetőidő hozzáadásával jár, 1-5 sec-ig. Valamennyi feladatban a váltási hiba 1 sec. AMENNYIBEN A PÁLYABÍRÓ VISSZAKÜLDI A TANULÓT, DE Ő NEM TELJESÍTI A VISSZAKÜLDÉST, A CSAPAT 5 SEC BÜNTETÉST KAP.
3/1. AKADÁLYPÁLYA
A testnevelő odaállhat a szekrényhez, de nem segíthet a tanulónak!
3/3. ÜGYESSÉGI AKADÁLYVÁLTÓ
A pálya berendezése: A pálya hossza 20 m. Az induló vonaltól 8 m-re egy zsámolyt teszünk keresztbe. A rajtvonal felől egy 4 m-es tornapadot emelünk a zsámolyra úgy, hogy a pad lába a zsámoly közepén legyen. A padtól 6 m-re egy 80 cm átmérőjű karika van a talajon. A pályán BELÜL a vonalon egy 5 részes szekrényt helyezünk el KERESZTBEN.
A szekrény mögé egy 2x1 m-es szőnyeget teszünk HOSSZÁBAN.
7/1. FLOORBALL-VÁLTÓ
Szabályok: Labda a talajon, a vonalon van az indításkor. Váltáskor a sorban következő veszi át, állítja meg a labdát!
9/3. LABDÁS AKADÁLYPÁLYA
A pálya berendezése: A szekrény mögé 2x1 m-es szőnyeg kerül HOSSZÁBAN!
Szabályok: Ha a versenyző leveri a lécet/deszkát, NEKI kell visszatenni a helyére!
10/1. KÖTÉLHÚZÁS
Szabályok: Kötél kézben és a levegőben van indításkor.
10/2. BOMBÁZÓ
A játék során biztosítani kellene mindkét csapat számára, hogy a háttérben a padok mögött, a körülmények egységesek legyenek.
Ha valamelyik testnevelőnek észrevétele, reklamációja van, azt azonnal a vitatott versenyszám után meg kell tennie, a következő játék kezdetéig a versenybíróknak dönteni kell.A verseny végén óvás nem lehetséges.

Jó felkészülést, sok sikert kívánunk!

vissza nyomtatás